Kezdőlap Hírek Újra megjelent a madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
No menu items!

Újra megjelent a madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Az ország magas kockázatú területein továbbra is kötelező a baromfik zártan tartása. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ismét megjelent a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nébih laboratóriuma.

A hatóság közölte: a magyar-román határ közelében lévő csengerújfalui gazdaságban a kacsák takarmány- és vízfogyasztásának jelentős csökkenése, valamint az állatok megemelkedett elhullása jelezte a madárinfluenza megjelenését. A gyanút kedden erősítette meg a Nébih laboratóriuma, majd – a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében – megkezdődött a 37 ezres állatállomány felszámolása.

A járványkitörés helyszíne körül három kilométeres védőkörzetet, valamint tíz kilométeres felügyeleti körzeteket állítottak fel. Mivel mindkettő átnyúlik az országhatáron és romániai területeket is érint, az országos főállatorvos értesítette az esetről a román állategészségügyi hatóságot – olvasható a közleményben.

A Nébih arra kéri a gazdákat, hogy fokozottan ügyeljenek baromfiállományuk védelmére és tartsák be a járványvédelmi előírásokat, továbbá emlékeztetnek arra, hogy az ország magas kockázatú területein továbbra is kötelező a baromfik zártan tartása.

A hatóság honlapján közölt információk szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében eddig több mint negyven településen rendelt el valamilyen korlátozást a madárinfluenza megjelenése miatt a Nébih.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fehérvári ősz gasztro élményekkel fűszerezve

Az Albatrosz Repülő Egyesület szervezésében megvalósuló repülőnap azonban idén sem csak a repülés szerelmeseinek kínál programokat

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 
Hirdetés

Hírek

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.