Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Újraindítási hitelprogram indul vállalkozásoknak - korlát nélkül
No menu items!

Újraindítási hitelprogram indul vállalkozásoknak – korlát nélkül

Júliustól indul a vállalkozásokat segítő Széchenyi-kártya újraindítási program – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A kormány célja, hogy a gazdaság újraindítása során a következő 1,5 évben annyi vállalkozást érjen el, amennyit az elmúlt 30 évben 15 évenként. Ehhez összesen 587 milliárd forint értékben hirdetünk pályázatokat, és az önrész előteremtése valamint a fejlesztések megvalósulása érdekében megújulnak a Széchenyi-kártya program államilag támogatott, rendkívül kedvező kamatozású hiteltermékei is. A programban gyakorlatilag felső korlát nélkül áll rendelkezésre forrás, és az igény becslések szerint akár 2000 milliárd forint is lehet – mondta György László.

György László

A kormány a Széchenyi-kártya újraindítási programban a vállalkozások jelenlegi finanszírozási igényeit a Széchenyi-kártya újraindítási folyószámlahitel, a Széchenyi turisztikai kártya újraindítási program, a Széchenyi újraindítási likviditási hitel, a Széchenyi újraindítási beruházási hitel és ennek részeként az agrár Széchenyi újraindítási beruházási hitel, a Széchenyi újraindítási önerő kiegészítő Hitel, valamint a Széchenyi újraindítási lízingkonstrukció indításával segíti.

A megújult vállalkozói információs portálon, a Valin pedig minden vállalkozás három kattintás után megtalálhatja a számára igénybe vehető államilag támogatott hitelt és el is kezdheti a hiteligénylést – emlékeztetett György László.

Az új konstrukciókkal a hazai vállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósulását támogatjuk, amelyek a gazdasági szereplők működési stabilitásának megőrzése mellett hozzájárulnak az új munkahelyek létrehozásához és a termelékenység növekedéséhez – tette hozzá az államtitkár.

A program újonnan bevezetett konstrukcióihoz a kormány kamattámogatást, kezelési költség támogatást, továbbá kezességi díjtámogatást és a Széchenyi turisztikai kártya újraindítási program keretében továbbra is költségtámogatást biztosít. A termékek nettó kamata így 1 százalék alatt marad. A hiteldöntések meghozatalára – amennyiben minden dokumentáció hiánytalanul rendelkezésre áll – a pénzügyi intézményeknek legfeljebb 30 nap, illetve beruházási típusú hitelek és a lízingkonstrukció esetén legfeljebb 60 nap áll rendelkezésükre – részletezte György László.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.