Kezdőlap Egészség-ügy "Véradás az édesanyákért" szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton
No menu items!

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

“Véradás az édesanyákért” szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja, az akció a négynapos hosszú hétvége miatt a vérkészletek fenntartása miatt is kiemelten fontos.

A két szervezet közleményében azt írta: a “Véradás az édesanyákért” országos véradónapot május 3-án, szombaton tartják.

Ezen a napon az OVSZ minden vérellátó intézete várja az önkéntes véradókat reggel 8 és 14 óra között. E napon nyereményjátékkal, meglepetésekkel is készülnek, valamint köszönetképpen minden véradó dupla értékű kalóriapótlási jegyet kap.

Magyarországon 1925-ben – a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére – tartották először az anyák napját, ezzel megalapozva a hazai hagyományt, amely azóta is a szeretet és gondoskodás szimbóluma – írták.

A részvételhez személyi igazolványra, taj- és lakcímkártyára van szükség. A vérellátó és véradásszervező partnere minden 18 és 65 év közötti egészséges felnőttet arra biztat, hogy csatlakozzon az országos akcióhoz.

A kampány a “Vércsepp a vérellátásért” Alapítvány közreműködésével valósul meg, a részletekről a www.ovsz.hu/anyaknapja oldalon, a véradások helyszíneiről és időpontjairól pedig a www.ovsz.hu/idopontfoglalas oldalon lehet tájékozódni.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.