Kezdőlap Hírek Visszaesett a fizetési mérleg többlete a harmadik negyedévben
No menu items!

Visszaesett a fizetési mérleg többlete a harmadik negyedévben

A tavalyi harmadik negyedévben négyéves mélypontra esett a folyó fizetési mérleg többlete, 156 millió eurót tett ki, ami 2014 negyedik negyedéve óta a legkisebb összeg és messze elmarad az előző negyedévi 929 millió eurótól – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető legfrissebb adatokból.

A folyó mérleg aktívuma az egy évvel korábbiról  844 millió euróval esett vissza, az év első kilenc hónapjában 1,644 milliárd euróval maradt el az előző év azonos időszakától.

Az ország külső pénzügyi pozíciójának jellemzésére alkalmazott mutató, a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegével leírt finanszírozási képesség a külfölddel szemben 557 millió euró volt a harmadik negyedévben, kevesebb mint fele az egy évvel korábbi 1,122 milliárdnak, az első három negyedévi  3,590 milliárd euró pedig 764 millióval marad el az egy évvel korábbitól.

A folyó mérlegben az áruforgalmi egyenleg 894 millió euró deficitet mutatott a harmadik negyedévben, amivel 283 millió eurós deficitbe fordította  az első három negyedévi egyenleget. A negyedéves fizetési mérlegben az áruk egyenlege tíz éve nem mutatott deficitet, 2008 negyedik negyedévében is “csak” 107 millió volt a hiány. Az első három negyedévben 5,249 milliárd euróval nőtt az importszámla az előző év azonos időszakához képest, az exportkövetelések 3,300 milliárd euróval nőttek.

A szolgáltatások forgalmából viszont 2,261 milliárd euró aktívum keletkezett a tavalyi harmadik negyedévben, mindössze 58 millió euróval több az egy évvel korábbinál, de az idegenforgalmi aktívum  ezen belül 137 millió euróval nőtt.

A külső finanszírozási képesség alakulásának másik oldalán, a tőkemérlegben 462 millió euró volt az Európai Unióból befolyt tőketranszferek értéke a harmadik negyedévben, ami 266 millió euróval több az egy évvel korábbinál és a három negyedévi 1,877 milliárd euró 836 millió euró növekedést mutat az egy évvel korábbival összevetve. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás