Kezdőlap Fogyasztóvédelem Vizsgálódnak a fogyasztóvédők a karácsonyi vásárokban
No menu items!

Vizsgálódnak a fogyasztóvédők a karácsonyi vásárokban

Fotó: Bódi Ágnes

A kormányhivatalok munkatársai a karácsonyi vásárokban is vizsgálják a fogyasztói jogok érvényesülését – mondta Eitmann Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) fogyasztóvédelmi szóvivője kedden a fővárosi Vörösmarty téri karácsonyi vásáron újságíróknak.

Emlékeztetett, a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok egész évben vizsgálják a kereskedelmi egységeket, hogy a fogyasztói jogokat érvényesítsék, és a karácsonyi vásárokban is ott vannak.

Elmondta, a szakemberek vizsgálják többek között az árak feltüntetését, a számlaadási kötelezettség teljesítését, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, a mérőeszközök hitelességét és magát a mérést is.

Mint mondta, a leggyakoribb hiba az, hogy nem megfelelően tüntetik fel a kereskedők az árakat.

Felhívta a figyelmet arra, az eladási- és az egységárat is megfelelően fel kell tüntetni, mert a fogyasztónak pontosan tudnia kell, milyen összeget kell fizetnie adott termékért.

Még mindig előfordul, hogy nem adnak számlát a fogyasztónak, ilyenkor a kormányhivatalok munkatársai átteszik az ügyet a hatáskörrel rendelkező Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.

Jelezte, az is előfordul, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal próbálják megtéveszteni a fogyasztókat, ezekben az esetekben is eljár a fogyasztóvédelmi hatóság.

Eitmann Norbert felhívta a figyelmet a fogyasztói tudatosság fontosságára. Azt javasolta, a vásárlók alaposan gondolják át, mire van szükségük és azt honnan szerzik be, karácsonyi vásárban, aluljáróban, vagy online rendelik meg, mert ez hatással lehet a fogyasztói jogok érvényesítésére, amennyiben például jótállási, vagy elállási joggal kapcsolatos probléma merül fel a termékkel kapcsolatban. Fontos, hogy a vásárlók tisztában legyenek hibás termék esetén a jótállási, szavatossági jogaikkal, és azzal, hogy az online rendelések esetén indoklás nélkül elállhatnak a szerződéstől 14 napon belül.

Az online vásárlással kapcsolatban azt javasolta, lehetőség szerint ne kétes eredetű távol-keleti, hanem magyar webáruházból vásároljanak az emberek, mert a fogyasztói jogaikat így később egyszerűbben tudják érvényesíteni.

Eitmann Norbert elmondta azt is, vizsgálják a termékek – így a fényfüzérek, karácsonyi díszkivilágítások – biztonságát is a vásárokban, kereskedelmi egységekben; ezzel kapcsolatban azt javasolta, azokat ne aluljárókban, távol-keleti áruházakban, hanem szaküzletekben szerezzék be a vásárlók.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ölik egymást a bankok a vállalkozói számlavezetésért

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Hírek

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.

Elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése

Október elsejétől elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése a Magyar Államkincstárban, első körben 49 önkormányzat és azok 685 költségvetési szerve került bevonásra.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.