Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág VDSZ: több elemű a Hankookkal kötött bérmegállapodás
No menu items!

VDSZ: több elemű a Hankookkal kötött bérmegállapodás

A március 12-én a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában kezdődött sztrájk sikere, hogy megszületett a megállapodás a további béremelésről a dolgozókat képviselő Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) és a gyár vezetése között – fogalmazott a VDSZ elnöke.

Székely Tamás szerint a Hankookkal kötött megállapodáshoz hozzájárult, hogy a szakszervezet az utóbbi napokban már a vállalat felső vezetésében dolgozó dél-koreai kollégákkal tudott egyeztetni.

A VDSZ elnöke emlékeztetett, a szakszervezet február 14-én jelentette be bérigényét a vállalat felé, a munkáltató hozzáállása miatt azonban a bértárgyalások eredménytelenek voltak, ezért a szakszervezet munkaügyi konfliktust jelentett be március 4-én.

Két nappal később kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Hankook rácalmási gyárában. A vállalat erre válaszul jelentette be az átlagos 13,6 százalékos differenciált, teljesítmény alapú béremelést. Ezt a lépést a VDSZ nem fogadta el, mert szerintük a 13,6 százalékos, differenciált béremelés hatására a cégnél már régebben dolgozók körülbelül 10 százalékos, az újonnan belépők pedig mintegy 20 százalékos béremelésben részesültek – mondta a szakszervezeti vezető.

A március 21-én este történt bérmegállapodás a február eleje óta húzódó munkaügyi konfliktusnak vetett véget a Hankook rácalmási gyárában – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy megállapodás értelmében a dolgozók fizetése további 8,5 százalékkal emelkedik a cég által korábban egyoldalúan végrehajtott átlagosan 13,6 százalékos differenciált, teljesítmény alapú bérfejlesztés után.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az új béremelés több elemből épül fel: része a 6 százalékos műszakpótlék emelés, a munkaköri besorolásoknál történt 5 százalékos emelés és az éves bónusz, amit az idén decemberben minden munkavállaló, azaz a sztrájkolók is megkapnak.

A VDSZ elnöke kiemelte, így a cégnél a legkisebb keresetű dolgozók fizetése 18,5 százalékkal nő 2019-ben 2018-hoz képest.

A megállapodás részét képezte még a legalább 5 éve a cégnél dolgozóknak egyszer járó bruttó 70 000 forintos juttatás, amely azoknál a munkavállalóknál, akik már 10 éve dolgoznak a vállaltnak bruttó 100 000 forint, a 15 éve itt dolgozóknak pedig bruttó 200 000 forint plusz juttatást jelent. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.