Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Moratórium - MNB: minél hamarabb folytassuk a törlesztést!
No menu items!

Moratórium – MNB: minél hamarabb folytassuk a törlesztést!

Akinek az anyagi helyzete megengedi, annak érdemes minél hamarabb ismét megkezdenie hitele törlesztését, ugyanis a moratórium alatti időszakban is kamat rakódik a vissza nem fizetett hitelre – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.

Kiemelték: a vissza nem fizetett hitelre rárakódott kamatot a futamidő megnyújtásával évente egyenlő részletekben lehet majd visszafizetni, azt nem tőkésítik.

A futamidő megnyújtása és az egyenletes törlesztés ugyanakkor azt is jelenti, hogy az adott ügyfelek tovább használják a bank pénzét, ami nyomán összességében több pénzt kell hitelintézetük felé fizetniük – magyarázták.

A futamidő és az összes hitelteher azok számára nő meg elsősorban, akik esetében a moratórium igénybevételekor még amúgy is sok év volt hátra a törlesztésből, illetve magasabb volt a kamatuk – tették hozzá.

Ugyanakkor a havi törlesztőrészletek változatlanok maradnak a fizetési stop elrendeléséhez képest, kivéve a változó kamatozású hiteleknél – jegyezték meg.

A jegybank felidézte a június elején közzétett Stabilitási jelentése példáit, miszerint közel 3 millió forinttal nőne meg az összes tartozása annak az adósnak, akinek egyébként még 15 millió forintnyi tőketartozása és 20 évnyi futamideje volna hátra 5 százalékos kamatú lakáshitelénél, és a moratórium elrendelésétől egészen 2022. június végéig igényelné a fizetési stopot. Az ő futamideje (a moratóriumban eltöltött 27 hónapot is beszámítva) összesen 56 hónappal – azaz közel öt évvel – nyúlna meg.

Ugyancsak ennyivel, mintegy 58 hónappal kellene tovább fizetnie hitelét annak a moratórium lehetőségét végig kihasználó ügyfélnek, akinek 15 százalékos kamatozású, 1,5 millió forint összegű személyi kölcsöne van, s még 7 év hátralévő futamideje lett volna. Az ő összes hitelterhe a fizetési stop kapcsán felhalmozódó kamatok miatt 927 ezer forinttal nőne meg.

Az MNB felhívta a figyelmet arra, hogy a futamidővel nem rendelkező hiteltermékeknél – például a hitelkártyák moratórium előtt felvett hitelösszegénél – nem hosszabbítják meg a futamidőt, kivéve, ha a hitelező intézmény ezt szerződésmódossal lehetővé teszi. Számukra így a törlesztési stop végével esedékessé válik a moratóriummal érintett teljes tartozás megfizetése – fűzték hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás