Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Monetáris tanács: indokolt a kamatemelési ciklus folytatása
No menu items!

Monetáris tanács: indokolt a kamatemelési ciklus folytatása

Az inflációs kilátásokat övező kockázatok továbbra is felfelé mutatnak: az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a tanács indokoltnak tartja a kamatemelési ciklus havi ütemű, határozott lépésekkel történő folytatását – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tonetáris tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.

Kiemelik: a monetáris tanács a kamatemelési ciklust addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.

A jegybank 30 bázisponttal 1,20 százalékra emelte az alapkamatot, és változtatott a kamatfolyosón is, ami így 0,25 százalék és 2,15 százalék közötti lett.

A jegybank indoklása szerint 2021 júniusában az éves összevetésben számított infláció 5,3, míg a maginfláció 3,8 százalék volt. Az előző hónaphoz képest a fogyasztóiár-index 0,2, míg a maginfláció 0,4 százalékponttal nőtt. A beérkezett inflációs adat a jegybanki prognózist és a piaci várakozásokat is meghaladta. Május óta a piaci szolgáltatások és az iparcikkek áremelkedése tovább gyorsult, és az inflációs alapfolyamat-mutatók is emelkedtek.

Az inflációs adatok megerősítik, hogy júniusban már erőteljesek voltak a gazdaság újranyitásából fakadó inflációs hatások.

Az infláció a következő hónapokban már fokozatosan csökken, ugyanakkor várhatóan az év végéig a jegybanki toleranciasáv fölött alakul. Az infláció 2022 elején újból a jegybanki toleraciasávba süllyed és a monetáris politikai szigorító ciklus következtében 2022 közepétől a jegybanki cél körül stabilizálódik – közölte a jegybank.

Megjegyzik, hogy az inflációs kilátásokat övező felfelé mutató kockázatok általánosan erősödtek. Az eurózóna és az USA inflációja az év eleje óta emelkedett. A nyersanyagárak és a nemzetközi szállítmányozás költségeinek tartós növekedése magasabb külső inflációs környezet irányába mutat. A hazai gazdaság gyors újraindulásával átmenetileg fellépő keresleti-kínálati súrlódások, az egyes ágazatokban várhatóan újból szűkössé váló munkaerőpiaci kapacitások az élénk bérdinamikával együtt az inflációs kockázatok növekedését okozzák.

Az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a monetáris tanács keddi döntéseivel a monetáris kondíciókat több lépéssel is tovább szigorította. Az egyhetes betéti eszköz kamatát az MNB továbbra is a heti tenderek keretében határozza meg. A tanács szerint az egyhetes betéti eszköz kamatának az alapkamattal azonos mértékű emelése indokolt.

A monetáris tanács a kamatkondíciók szigorításával párhuzamosan folytatja a hosszú futamidőn ható eszközök fokozatos kivezetését. Az MNB júniusban a keretösszeg kimerülésével bejelentette az NHP Hajrá lezárását, következő lépésként pedig

a mai naptól megszünteti a hosszú lejáratú fedezett hiteleszköz alkalmazását.

A tanács változatlanul a monetáris politikai eszköztár kulcsfontosságú elemének tartja az állampapír-vásárlási programot, amelyet a járvány harmadik hulláma alatt és a változékony nemzetközi pénzpiaci környezetben is sikeresnek értékel. A jegybanki vásárlások hozzájárultak az állampapírpiac stabil likviditási helyzetének fenntartásához, valamint erősítették a monetáris transzmisszió hatékonyságát. Az MNB a programot továbbra is tartós piaci jelenlét mellett, a heti vásárlások mennyiségét és szerkezetét rugalmasan alakítva, a szükséges mértékben és a szükséges ideig fogja használni.

Az MNB aktív piaci jelenléttel tompította a negyedévvégi nemzetközi swappiaci feszültségek hazai begyűrűzését, hozzájárulva a monetáris kondíciók stabilitásának megőrzéséhez és ezen keresztül az árstabilitás fenntartásához. A jegybank számára kiemelt szempont, hogy a rövid oldali kamatok minden részpiacon és minden időszakban a monetáris tanács által optimálisnak tartott rövid oldali kamatszinttel összhangban alakuljanak – írták.

Mint hangsúlyozták, a magyar gazdaság idén a második negyedévben újraindult, és az európai átlagnál korábbi nyitás következtében a helyreállás dinamikája jelentősen gyorsult. A valós idejű adatok a második negyedévre kétszámjegyű gazdasági növekedést jeleznek. A magyar gazdaság kibocsátása a harmadik negyedévben elérheti a válság előtti szintjét. Az idei évben a magyar gazdaság 6 százalék körül, 2022-ben 5,5, míg 2023-ban 3,5 százalékkal bővül.

A várakozások szerint a magyar gazdaság helyreállása európai összevetésben is az egyik leggyorsabb lehet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Virtuális valóság-alapú képzést indítanak ápolók számára Bécsben

A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Hírek

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...