Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Törlesztési moratórium - novembertől csak a rászorulóknak
No menu items!

Törlesztési moratórium – novembertől csak a rászorulóknak

A törlesztési moratórium novembertől jövő év június 30-ig már csak a rászorulóknak lesz igénybe vehető – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

A tárcavezető a Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta a jogosultsági kritériumokat.  Továbbra is fennmaradhat a törlesztési moratórium a nyugdíjasok, a gyermeket várók, nevelők számára. A közfoglalkoztatottaknak, és azok a magánszemélyeknek. Ugyancsak feltétel az előző évhez képest csökkent a jövedelem. Ők azok, akik kérhetik a hosszabbítást. Hozzátette: a vállalkozások esetében azok lehetnek jogosultak, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest.

Fontosnak nevezte, hogy azoknak, akik a mortatórium hosszabbítását szeretnék elérni 2022 június végéig, erről a jogosultsági feltételek fennállása esetén nyilatkozniuk kell a bankjuknak.

A bent maradás tehát nem automatikus – mondta.

Annak érdekében, hogy az érintetteknek legyen kellő ideje nyilatkozni a hitelmoratóriumban maradásról, azt meghosszabbítják automatikusan október 31-ig mindenki részére változatlan formában – közölte.

Kitért arra is: a nemzeti konzultációban a magyarok világos választ adtak. A válaszadók 91 százaléka támogatta a törlesztési moratórium meghosszabbítását a rászorulók részére. A hitel törlesztési moratórium valós segítséget nyújtott a válság során, a munkahelyek és a családok életszínvonalának megvédésében.

A mostani döntés célja, hogy a gazdaság újraindításakor a rászorulók részére továbbra is megőrizzék ezt a védőhálót – mondta. Hozzátéve: aki viszont már képes és van lehetősége a törlesztő részletek fizetésének folytatására, annak érdemes mérlegelnie a visszafizetés megkezdésének előnyeit is.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez

Jelentős a növekedés az elektromos személyautók esetében, az előző év első négy hónapjához képest csaknem 50 százalékkal több elektromos autó került az utakra.

Itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

A magyar gazdaság az elmúlt 14 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, folyamatosan dőltek meg a beruházási, az export és a foglalkoztatottsági rekordok

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.