Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Itthon is elindult a Revolut Bank - az MNB figyelmeztetése
No menu items!

Itthon is elindult a Revolut Bank – az MNB figyelmeztetése

A jegybank a magyar ügyfelek érdekében szorgalmazza, hogy a Revolut hazai leánybankként végezze tevékenységét – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB a fintech társaság bejelentésére reagált, mely szerint mostantól teljes értékű bankká válik Magyarországon és betétbiztosítást is kínál. A pénzforgalmi szolgáltatások mellett új elemként hitelezési és betétgyűjtési tevékenységet is végez majd.

A jegybank felhívta a figyelmet arra, hogy a Revolut Bank az eddigi információk szerint a litván nemzeti bank felügyelete alá tartozó határon átnyúló intézményként, nem pedig önálló leánybankként indul el Magyarországon.

A hazai ügyfelek betétbiztosítási, fogyasztói vagy elszámolási jogvitájukat nem itthon, hanem Litvániában (várhatóan litván, illetve angol, nem pedig magyar nyelven) intézhetik – figyelmeztet a jegybank.

A jegybankot “fogadó országbeli” felügyeletként csak korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványok illetik meg – húzta alá az MNB.

A jogszabályi keretek közt ugyanakkor az MNB a jövőben is mindenkor fellép, és egyúttal tájékoztatja a nyilvánosságot is a felmerülő kockázat vagy jogsértés gyanúja esetén. Ilyen lehet a központi pénzintézet szerint például a hazai ügyfelek számára szokatlan, eltérő átláthatóságú díjstruktúra.

A Revolut Ltd. a nyilvánosan elérhető beszámolói szerint tavaly 122 millió angol font, 2019-ben pedig 98 millió angol font veszteséget termelt, 417 millió font, illetve 96 millió font (2019) saját tőkén – idézte fel az MNB.

Az MNB támogatja a verseny erősödését a hazai pénzügyi piacokon, hiszen az innovációkra, fejlesztésekre, hatékonyabb működésre és akár költségcsökkentésre sarkallja a piaci szereplőket, egyúttal magasabb minőségű, egyszerűbb és gyorsabb szolgáltatást kínál az ügyfelek számára. E kedvező folyamatok ugyanakkor nem lehetnek ellentétesek a hazai ügyfelek érdekeivel.

Az MNB ezért üdvözlendőbbnek tartaná, ha a Revolut Bank magyarországi székhellyel, tőkeerővel, és a hazai jegybank felügyelete alá tartozó leánybankként végezné tevékenységét itthon – közölték.

A pénzügyi szolgáltató társaság bejelentésében azt hangsúlyozta, hogy a Revolut Magyarországon is elkezdte használni európai banki engedélyét, amely lehetővé teszi számára, hogy banki szolgáltatásokat nyújtson a Revolut alkalmazáson keresztül.

Kiemelték: betétbiztosítási rendszer garantálja azon ügyfelek betéteit, akik a Revolut Bankéira váltják meglévő szolgáltatásaikat. Az átállás csupán néhány percet vesz igénybe az ügyfelektől.

Magyarország a világ 14. országa, ahol a társaság elérhetővé tette a Revolut Bank szolgáltatást – tették hozzá.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.