Kezdőlap Hírek Ausztria - korrupciós botrány. A kancellár tagadja érintettségét
No menu items!

Ausztria – korrupciós botrány. A kancellár tagadja érintettségét

Kurz szerint semmi különös nincs abban, hogy a közvélemény-kutatók egyidejűleg állami szerveknek, pártoknak vagy napilapoknak dolgoznak. Fotó: Reuters

Sebastian Kurz tagadta az ORF szerda esti élő adásában, hogy bármi köze lenne az államügyészség által a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) központjában, a pénzügyminisztériumban, valamint a kancellári hivatalban történt házkutatásokhoz.

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) akciója arra irányult, hogy bizonyítékokat találjon: manipulálta-e az ÖVP az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fizettek-e azok megjelentetéséért.

Sebastian Kurz az ORF adásában visszautasította a vádakat, hogy ő állt az ügy mögött. Hangsúlyozta, hogy 2016-ban sem pártelnök, sem pénzügyminiszter, sem kancellár nem volt. Közölte:

nincs arra utaló bizonyíték, hogy ő érintett volna.

A kancellár megkérdőjelezte, hogy a szóban forgó felmérés manipulált lett volna, hiszen akkoriban más közvélemény-kutatók is hasonló választási eredményeket jeleztek, és az ÖVP meg is nyerte a következő két választást.

Abban semmi különös nincs, hogy a közvélemény-kutatók egyidejűleg állami szerveknek, pártoknak vagy éppen napilapoknak dolgoznak – tette hozzá Sebastian Kurz.

A kancellár higgadtan reagált a kérdésekre. Megjegyezte, nem érti, miért mindig őt akarják bűnösnek kikiáltani, ha valahol vélt vagy valós jogsértés történik.

A házkutatások érintettjei – Sebastian Kurz kancellár bizalmi emberein (Johannes Frischmann sajtószóvivő, Gerald Fleischmann médiakoordinátor és Stefan Steiner vezető stratéga) túlmenően – Sophie Karmasin közvélemény-kutató, az ÖVP által delegált egykori családügyi miniszter, Thomas Schmid, a pénzügyminisztérium volt államtitkára, a Nemzeti Vagyonkezelő Holding egykori elnöke (ÖBAG), valamint Wolfgang és Helmuth Fellner, az Österreich Médiacsoport tulajdonosai.

Kurz korábbi tapasztalatai alapján azt mondta,

nem tartja valószínűnek, hogy az érintett munkatársai hibáztak, vagy részük volt bármilyen korrupciógyanús hirdetési ügyben.

A vád hűtlen kezelés, megvesztegetés és kenőpénz elfogadása, valamint manipulált közvélemény-kutatási adatok nyilvánosságra hozatala közpénzen. A gyanú szerint a szóban forgó hirdetések és médiakooperációs megegyezések értéke 1,3 millió euró (csaknem 470 millió forint) volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár egy repülőben – ibis Styles hotel nyílt Debrecenben

A közel 80 országban több mint 2500 szállodával rendelkező...

Itt vannak az első új, modern dízel autóbuszok Budapesten

Július végétől 2027-ig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...