Hirdetés
Kezdőlap Menedzser-Kihívások Covid-hatások és menedzser kihívások: Balogh Szabolcs, az MVM Mobiliti Kft. ügyvezető igazgatója
No menu items!

Covid-hatások és menedzser kihívások: Balogh Szabolcs, az MVM Mobiliti Kft. ügyvezető igazgatója

Balogh Szabolcs: Mikulásra elérhetjük a 40 ezredik Mobiliti-ügyfelet. Fotók: MVM Mobiliti

Bár a járványhelyzet tavasszal engedett a szorításból, ősszel ismét visszatért a kötelező maszkviselet. Eközben a globális ellátási nehézségek és az infláció is számtalan olyan új helyzetet teremtett, amelyet napi szinten kezelniük kell a cégvezetőknek, üzleti döntéshozóknak. Legújabb rovatunkban erről beszélnek AzÜzlet által megkérdezett menedzserek.

– Miközben az idei esztendő első hónapjait a járványhelyzet miatt a 2020 novemberében megkezdődött és egészen 2021 tavaszáig tartó lezárás határozta meg, a turizmus újraindulásához kötődően április közepétől már folyamatosan nőtt a töltőállomásainkon mért áramhasználat. Sőt, miközben a május még látványosabb eredményeket hozott, a teljes nyári időszak – folyamatos rekordokat döntve – még azt is felülmúlta. Az igazán váratlan és kellemes meglepetés pedig az volt, hogy a szeptemberi, az iskolakezdés miatti szokásos visszaesés után az októberi fogyasztás még az augusztusit is jóval meghaladta. Mi több, az eddigi adatok azt valószínűsítik, hogy a november még az októberi eredményeket is túlszárnyalja. Promóciós munkánk sikere mellett ez egyértelműen annak köszönhető, hogy hónapról hónapra nő a zöld rendszámú gépjárműállomány és ezzel a Mobiliti ügyfeleinek száma.

– Miként követik ezt a hálózatbővítéssel?

– A teljes régiót tekintve is jól állunk: a hálózat kiépítettségét tekintve csak Ausztria áll előttünk. Az egész országot lefedő hálózatunkban ma már 700-nál több töltőoszlopon adunk töltési szolgáltatást közvetlenül mint Mobiliti, illetve a 325 roamingpartnerünkön keresztül, akiknek töltőállomásait a mi ügyfeleink is használhatják. A saját kúthálózat bővülése igencsak meredek növekedést mutat ahhoz képest, hogy 2017-ben mindössze két töltőállomással indultunk, majd ösztönösen, illetve a fejlettebb e-mobilitási piacok példái alapján igyekeztünk meghozni a legjobb döntéseket. Mára viszont olyan – például az egyes területek és kutak kihasználtságát is azonnal mutató – informatikai hálózatot építettünk ki, amellyel a folyamatosan beérkező, több százezer különféle adatot elemezve adatvezérelt döntésekkel folytatjuk a hálózatfejlesztést. Emellett természetesen a pályázati lehetőségekhez kötődő önkormányzati fejlesztések mellett a hatósági előírásokat is figyelembe vesszük. Például azt, hogy a napi fogyasztási cikkeket árusító nagy üzletek környékén a parkolók méretéhez igazodva, kötelezően kell üzemelniük a töltőknek. Ez még akkor is katalizátora az elektromos közlekedésnek, ha több helyen még esetleg csak az egyik töltőoszlop van teljesen kihasználva a többi mellett.

A mi üzletágunk azért is összetett, mert nemcsak az a kérdés, hogy hová telepítsünk töltőoszlopokat, hanem az is, hogy a többféle típusból melyiket tegyük le. Van, ahol elegendő a lassabb töltést biztosító 22 kW-os AC váltóáramú oszlop, míg másutt az 50 kilowattos DC-villámtöltő, és van, ahol üzletileg még az ennél nagyobb teljesítményű, akár 150 kW-os DC egyenáramú, ún. ultratöltőnek is meg van a maga helye. Mindennek elemzéséhez egy olyan, mesterségesintelligencia-alapú rendszert építettünk fel, amely közel 70 változót vesz figyelembe, például az adott térség társadalmi, gazdasági, közigazgatási változásai és a népsűrűség mellett még a forgalmi adatokat és a bevásárlóhelyek számát is.

– A nagyobb teljesítményű oszlopok telepítése egyben drágább is?

– Abszolút. Amíg egy AC-oszlopot dupla csatlakozóval 2,5-3 millió forintból le lehet telepíteni, és a működtetésének nincs fix havidíja az áramszolgáltató felé, addig egy 50 kW-os DC-töltő telepítése átlagosan 15 millió forintba kerül, és már az áramszolgáltató felé is fix költséget kell fizetni az elektromos áram biztosításáért. Az ötszörös árkülönbség ott térül meg, hogy az 50 kW-os töltő a gyorsaságának köszönhetően sokkal nagyobb forgalmat tud lebonyolítani.

Az 50 kilowatt feletti töltők esetében szerintem a 150 meg a 350 kW-os teljesítményről érdemes beszélni. A 150 kW-os töltő telepítése már önmagában 40 millió forint körül van, de ez még nem tartalmazza a szükséges specifikációk árát. Itt érdekes megemlíteni, hogy az EU tervezett direktívája 60 kilométerenként legalább 4 db 150 kW-os töltési lehetőséget követel majd meg. Mindehhez támogatás is fog társulni, de önmagában még az sem fedezi majd azt, ha mondjuk egy autópálya mellé oda és vissza irányba összesen négy darab 150 kilowattos töltőállomás telepítünk, mert annak – az oszlop telepítési költségén felül – csak az elosztó felé fizetendő hatósági díja 60 millió forint. Ehhez társul a középfeszültségű hálózatfejlesztés csak ritkán megkerülhető költsége. Igaz, például az M5-ös mentén találtunk olyan helyet, ahol a középfeszültségű vezeték már helyben van, de akad olyan terület is, ahol csak az energiaellátást biztosító fejlesztés 230 millió forintba kerül. Ez, bármilyen forgalmas helyről is beszélünk, üzletileg nem is biztos, hogy befogadható.

– A mindennapi munka során hogyan alkalmazkodtak a járványhelyzethez?

– A töltők telepítése a járvány ellenére folyamatos volt. Ugyanakkor az egész ország számára kulcsfontosságú infrastruktúráért felelős MVM Csoport tagjaként mi is rendkívül szigorúan vesszük a járványügyi előírásokat. De a helyzetünket megkönnyíti, hogy mivel a korábbi munkahelyünk egyterű irodában volt, ami nem tette lehetővé az elmélyült munkát, nálunk már abban az időben kialakult a home office-szal kombinált hibrid munkavégzés gyakorlata. (Érdekesség egyébként, hogy onnan pont a járvány idején, 2020 elején költöztünk át a mostani helyünkre.) Így már a járvány első hullámához kötődő lezárások idején sem okozott gondot az, hogy csak nagyon indokolt és korlátozott mértékben lehetett belépni az irodába.

Természetesen ehhez az egész MVM Csoporton belül ki kellett dolgozni, hogy milyen eszközök, alkalmazások távoli munkavégzését támogatja a rendszer. De miután ez megvolt, a munkatársaim gond nélkül alkalmazkodtak az új helyzethez. A technikai háttér azonban csak a dolog egyik oldala: legalább ennyire fontos, hogy a csapatunk tagjai maguk is képesek voltak alkalmazkodni a megváltozott helyzethez és a helyszíntől független távoli munkavégzéshez. Így a mostani időszak sem jelent teljesíthetetlen kihívást a számunkra. Miközben megvan a bizalom a kollégák iránt, az ő hozzáállásuk is kiváló, amiben meggyőződésem szerint annak is szerepe van, hogy egy olyan különleges világban dolgozunk, mint amilyen az e-mobilitás, ami szinte beszívja az embert, és amit nem lehet csak napi nyolc órában csinálni.

– Milyennek látja a következő időszakot?

– Ahogy már említettem, minden adatot folyamatosan figyelünk és elemzünk. Ebből azt látjuk, hogy miközben idén havonta átlagosan több mint ezer új regisztrált ügyfelet köszönthettünk, az eredetileg 2022-re prognosztizált ügyfélszám helyett már idén, Mikulás napjára elérhetjük a 40 ezer felhasználót.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megjelent a Blochamps Capital hagyományos Exkluzív Privátbanki interjúkötete

A privátbanki elemzőcég szerint az ügyfelek számlaállománya 2025. végére meghaladhatja a 13.000 milliárd forintot.

Várják a támogatási kérelmeket a Napenergia Plusz Programban

A háztartási méretű kiserőművek darabszáma a Napenergia Plusz Program jóvoltából hamarosan meghaladja a 300 ezret

Adventi varázslat Pozsonytól Nagyszombatig

Karácsony előtt néhány héttel turisták kelnek útra, hogy megnézzék...

Leminősítette Szlovákiát a Moody’s

Leminősítette Szlovákiát a Moody's Ratings, mindenekelőtt a szlovákiai gazdaság...
Hirdetés

Hírek

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

A bitcoin történelmi csúcson, 94 ezer dollár fölött

A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama

Az év eleje óta a forint gyengült mindhárom devizával szemben, 6,5 százalékkal az euró, 11,0 százalékkal a dollár és 5,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.