Kezdőlap Élelmiszeripar Tavaly 28 százalékkal drágultak az élelmiszerek
No menu items!

Tavaly 28 százalékkal drágultak az élelmiszerek

Tavaly átlagosan 28,1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak globálisan, az ezek mozgását követő index 10 éves csúcsra emelkedett – áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentésében.

A szervezet által vezetett élelmiszerár-indexe az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe. Ennek alapján a tavalyi mutató átlagosan 28,1 százalékkal (27,6 ponttal) 125,7 pontra, 2011 óta legmagasabb szintre nőtt, akkor a mutató 131,9 ponton volt.

Az elmúlt tíz évben 2016-ban állt a legalacsonyabban az élelmiszerár-index, 91,9 ponttal.

A FAO által csütörtökön ismertetett adatok szerint a decemberi élelmiszerár-index 133,7 pont lett, 0,9 százalékkal (1,2 ponttal) alacsonyabb a novemberinél, de 23,1 százalékkal (25,1 ponttal) magasabb a 2020. decemberinél.

Havi összevetésben decemberben a szemestermények árindexe átlagosan 0,6 százalékkal (0,9 ponttal) 140,5 pontra csökkent, a növényi olaj árindexe 3,3 százalékkal (6,1 ponttal) 178,5 pontra esett, a tejtermékek árindexe 1,8 százalékkal (2,3 ponttal) 128,2 pontra nőtt, a hústermékek decemberi árindexe 111,3 ponton stagnált, a cukor árindexe havi szinten 3,1 százalékkal (3,8 ponttal) 116,4 pontra, öthavi mélypontra gyengült.

Tavaly a szemestermények árindexe 2012 óta legmagasabb, átlagosan 131,2 pont volt, 27,2 százalékkal (28 ponttal) múlta felül a 2020. évit.

A növényi olajok tavalyi átlagos árindexe történelmi csúcsra, 164,8 pontra nőtt, 65,8 százalékkal (65,4 ponttal) magasabb volt a megelőző évinél.

Ami a tejtermékek tavalyi átlagos árindexét illeti, a mutató 119 pont volt, 16,9 százalékkal (17,2 ponttal) magasabb a 2020. évinél.

A tavalyi húsárindex átlaga 107,6 pont lett, 12,7 százalékkal (12,1 ponttal) magasabb, mint 2020-ban.

Végezetül a cukorárindex tavalyi átlaga 2016 óta legmagasabb, 109,3 pont volt, ami 29,8 ponttal (37,5 százalékkal) haladta meg a 2020. évit.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.
Hirdetés

Hírek

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők

Még tart a nyár – számtalan program vár a fürdőkben

Tombol a nyár, hőségriadó is vár ránk a következő...

A 4iG több lépcsőben tőkét von be a 4iG Űr és Védelmi Zrt.-be

A 4iG Nyrt. több lépcsőben tőkét von be az űripari leányvállalatába, a 4iG Űr és Védelmi Zrt.-be (4iG SDT)
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.