Kezdőlap Hírek Kétszámjegyű béremelés jön a Budapest Airportnál
No menu items!

Kétszámjegyű béremelés jön a Budapest Airportnál

A kép illusztráció. Forrás: Budapest Airport/bud.hu

Átlagosan 13 százalékkal magasabb bérrel számolhatnak a Budapest Airport dolgozói márciustól, egyes területeken pedig a béremelés mértéke a 15 százalékot is eléri – közölte a repülőtér-üzemeltető az üzemi tanácsokkal és a szakszervezetekkel kötött megállapodása után.

Mint írták, emelkedik a munkába járási költségtérítés összege is, amely a Budapesten kívülről ingázók esetében márciustól 15 forint kilométerenként.

A budapesti munkavállalók továbbra is havi bruttó 14 286 forint utazási támogatásra jogosultak, amelynek nettója megegyezik a havi tömegközlekedési bérlet jelenlegi árával.

A Budapest Airport 100 százalékos tulajdonú leányvállalatánál, a BUD Security Kft.-nél az utasbiztonsági ellenőrök kezdő alapbére márciustól bruttó 404 300 forint, amely a tavalyi havi keresetükhöz képest 15 százalékos emelést jelent – emelték ki.

Az utasok tájékoztatásáért felelős terminálüzemeltetési és információs munkatársak kezdő fizetése szintén havi bruttó 404 300 forintra emelkedik.

A munkatársak az alapfizetésük és a műszakpótlékok mellett negyedéves bónuszra, karácsonyi bónuszra és a vállalatnál eltöltött idővel arányos törzsgárda jutalomra is jogosultak.

A közlemény szerint az idei bérfejlesztés minden munkakörben jelentős, sok esetben akár havi bruttó 50 ezer forintos alapbéremelést is jelent a Budapest Airportnál.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás