Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Kevesebb építkezés indult a tavalyinál
No menu items!

Kevesebb építkezés indult a tavalyinál

Az év első kilenc hónapjában 1843 milliárd forint értékben indultak meg építőipari kivitelezési munkák Magyarországon, ez 2,7 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában mért összegnél. A harmadik negyedévben 448 milliárd forint értékben léptek kivitelezési fázisba az építőipari beruházások, míg az első két negyedévben ez az összeg megközelítette a 700 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb EBI építésaktivitási jelentésből.

Az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont, az ibuild.info és a Buildecon Építésgazdasági Kutató által készített elemzés szerint az újonnan elindított beruházások összértéke 2018-ban elmaradhat a 2017-ben elért, rekordnak számító 2323 milliárd forinttól.

A jelentés szerint ezeket a várakozásokat támasztja alá, hogy a magasépítéseknél 2018. első három negyedévében 990 milliárd forint értékben kezdődtek meg a kivitelezések, ami 5 százalékos visszaesést mutat az előző évhez képest, a mélyépítéseknél pedig ugyanebben az időszakban 854 milliárd forint értékben léptek kivitelezési fázisba az építőipari beruházások, ami szinte megegyezik az egy évvel korábban mért összeggel.

Arra is rámutattak, hogy idén a harmadik negyedévben csupán 109 milliárd forint értékben kezdődtek mélyépítési kivitelezési munkák, szemben az első és a második negyedévben mért 392 és 352 milliárd forinttal. A július és szeptember közötti csökkenés hátterében elsősorban az újonnan meginduló út- és vasút kivitelezések összegének mérséklődése áll, ugyanis ebben az időszakban az induló beruházások értéke mindössze 29 milliárd forintot tett ki, szemben az előző negyedévek 306 és 221 milliárd forintos összegével.

A magasépítések közül kiemelték az irodaépítéseket, ezen a területen az év első kilenc hónapjában a kivitelezési fázisba lépő beruházások 178 milliárd forintos értéke meghaladta a tavalyi egész éves teljesítményt.

Visszaesést regisztráltak ugyanakkor a társasházi lakásprojekteknél, ahol az idén az első kilenc hónapban 226 milliárd forint értékben indultak meg kivitelezések, szemben a 2017. első három negyedévében mért 336 milliárd forinttal.

Ugyanakkor kiemelték, hogy a vizsgált időszakban a befejezett társasházi lakásépítési beruházások 140 milliárd forintot tettek ki, míg ez az összeg tavaly csupán 106 milliárd forint volt.

A lakáspiac értékelésénél rámutattak, hogy a kedvezményes 5 százalékos lakásáfa – bizonyos feltételek melletti – 2023-ig történő fenntartásával a korábban időhiány miatt leállított projektek fejlesztői elgondolkodhatnak a beruházás újraindításán, valamint felértékelődhetnek az építési engedéllyel is rendelkező építési telkek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...