Kezdőlap Hírek Jön a katatörvény finomhangolása?
No menu items!

Jön a katatörvény finomhangolása?

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közti belső levelezésre hivatkozva múlt héten azt írta Facebook-oldalán, hogy a kata szabályainak módosítását már „kész tényként kezelik”. Azóta kiszivárgott egy levél is, amely alapján az új katatörvény finomhangolása körvonalazódik.

A 24.hu birtokába került levél alapján a jogszabály értelmezése, illetve egyfajta finomhangolás körvonalazódik, több a NAV által felvetett, gyakorlatias részletkérdésben, amelyekre a minisztériumnak megvannak már a válaszai. Két kérdésben említik, hogy jogszabályváltozás szükséges, a levelezés többi pontja jogszabály-értelmezés.

Mint ismert, a jövőben csak főállásban lehet katázni, de a törvény nem tér ki külön arra, mi történik akkor, ha valaki valamilyen okból főállásúból mellékállású katázóvá válik. A NAV felvetése alapján a PM azt írja, jogszabályalkotás keretében fogják rendezni ezt a kérdést, a főfoglalkozás megszűnését (például ha az adózó főfoglalkozású alkalmazott lesz, vagy mondjuk nyugdíjba megy) be kell majd jelenteni, és amikor megszűnik a főfoglalkozás, annak a hónapnak a végével megszűnik a katázás is.

A levél alapján a NAV megfontolásra javasolta, hogy a régi kata hatálya alól kikerülő betéti társaságokat, közkereseti társaságokat, egyéni cégeket, ügyvédi irodákat mentesítsék a könyvvizsgálati kötelezettség alól, mivel az jelentős többletköltséggel járna.

A lap információi szerint PM támogatná ezt a javaslatot, de mint írják, ehhez is jogszabály-módosítás szükséges.

Emellett a levelezésben tisztázták például azt is, mi a helyzet, ha valaki kezdő vállalkozóként augusztus 1. és szeptember 1. között választja a katázást. Ez azért kérdés, mert az új rendelet szerint augusztus 1-jétől lehet bejelentkezni az új katára, de az adóalanyiság csak szeptember 1-jétől jöhet létre. Szeptember 1. előtt még lehet a régi kata szerint vállalkozni, de már akkor is lehet jelezni, hogy szeptember 1-jétől az új kata szerint képzeli tevékenységét a vállalkozó.

A PM válaszából kiderül az is, hogy ha a kata hatálya alól kikerülő vállalkozás bevétele csak később (már a kata megszüntetés után) folyik be, de a bizonylat (számla) szerinti teljesítési időpont megelőzi az adóalanyiság megszűnését, akkor az még az adóalanyiság utolsó napján szerzett katás bevételnek minősül.

A cikk szerint a levélben arról is kérdez a NAV, miért maradt ki a törvényből az a rész (ami korábbiban benne volt), hogy a katás jövedelemigazolásán (ami például hitelfelvételnél kellhet) a megszerzett bevétel 60 százalékát kell szerepeltetni, de a jövedelemigazoláson feltüntetett összeg nem lehet kevesebb, mint a fizetési kötelezettséggel érintett hónapok, és a minimálbér szorzata. A minisztérium válasza alapján nem véletlenül maradt ki ez a passzus az új katatörvényből, ugyanis mint írják, nem lenne elvszerű egy olyan fiktív jövedelemigazolás, amely a kisadózó havi jövedelmét legalább a minimálbérben határozná meg. Hiszen mint a minisztérium írja, a kisadózó ellátási alapja csak egy kicsivel több (108 ezer forint), mint a minimálbér (200 ezer forint) fele.

Az MKOE szerint ez elismerése annak, hogy 10 évig fiktív jövedelemigazolásokat állíthattak ki a katásoknak.

A PM válaszait az egységes adóhatósági gyakorlat kialakításához és a NAV-os tájékoztatási tevékenység végzéséhez ajánlja.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.