Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Újra vizsgálja a szlovák Novis biztosítót az MNB
No menu items!

Újra vizsgálja a szlovák Novis biztosítót az MNB

Újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Bank a Magyarországon határon átnyúló szolgáltatóként működő NOVIS biztosítónál. Elsősorban a társaság panaszkezelési és ügyféltájékoztatási gyakorlatát, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályoknak való megfelelést ellenőrzik.

A jegybank közölte: korábbi lépéseik megakadályozták a NOVIS hazai ügyfélkörének bővülését, ennek megfelelően a pozsonyi székhelyű biztosító mintegy három éve nem köthet új biztosítási szerződést Magyarországon. A társaság korábbi éves jelentései szerint ugyanakkor az elmúlt években több ezer magyar ügyfél mintegy 20 milliárd forintnyi biztosítási díjat fizetett be a NOVIS biztosítónak.

A meglévő magyarországi ügyfeleknek célszerű folyamatosan tájékozódni a NOVIS helyzetéről – hívta fel a figyelmet a jegybank.

Az MNB emlékeztetett: a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) tavaly áprilisi határozata szerint a biztosító 2019. december 31. és 2020. augusztus 30. között nem a szerződésben foglaltaknak megfelelően, hanem a nyilvántartott ügyfélszámla egyenlegénél kisebb mértékben fektette be szlovákiai és határon túli ügyfelei befizetett biztosítási díjait. Az NBS kötelezte a NOVIS biztosítót, hogy az érintett befektetési életbiztosítási (unit-linked) szerződések teljes biztosítási díját a szerződési feltételek szerint, körültekintő módon fektesse be.

Az NBS ezt megelőzően 2020 novemberében ideiglenes intézkedésében jelentősen korlátozta a NOVIS biztosító szabad rendelkezési jogát saját eszközei felett. Nem sokkal korábban, 2020 szeptemberében pedig az NBS ideiglenes intézkedést hozott a pozsonyi biztosítóval szemben, amely szerint annak havonta kell értékelnie és jelentenie tartalékainak megfelelőségét, és azok elégtelensége esetén nem értékesíthet újabb szerződéseket.

A NOVIS üzleti megbízhatósági és fogyasztóvédelmi felügyeletét az uniós jogszabályok alapján alapvetően a Szlovák Nemzeti Bank láthatja el, de az MNB a magyar ügyfelek érdekeinek védelmében jogosult fogyasztóvédelmi vizsgálat lefolytatására és szükség esetén fogyasztóvédelmi intézkedés meghozatalára – jelezte a jegybank.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.