Kezdőlap Gazdaság Az MNB elmondta, mi okozza a magas inflációt itthon
No menu items!

Az MNB elmondta, mi okozza a magas inflációt itthon

Az infláció augusztusban 1,9 százalékponttal gyorsult az előző hónaphoz képest, amit főként az élelmiszerek árindexének emelkedése magyaráz. Az előző hónaphoz képest a maginfláció 2,3 százalékponttal nőtt, amihez legnagyobb mértékben – 1,1 százalékponttal – a feldolgozott élelmiszerek járultak hozzá – állapította meg az augusztusi inflációs folyamatokat kommentálva a Magyar Nemzeti Bank.

A globális nyersanyag- és energiaár-emelkedés a termékek széles körében érvényesült, így az üzemanyagok és szabályozott árak nélkül számított kosár havi árváltozása 2,0 százalék volt, ami továbbra is jelentősen meghaladja az elmúlt évekre jellemző áremelkedést.

A tartósabb inflációs tendenciákat megragadó MNB által számított mutatók az előző hónaphoz képest emelkedtek. Az indirekt adóktól szűrt maginfláció 2,3 százalékponttal 18,9 százalékosra a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció 1,6 százalékponttal 14,2 százalékosra, míg a ritkán változó árú termékek inflációja 1,4 százalékponttal 14,8 százalékosra emelkedett.

Az élelmiszerek inflációja 33,6 százalékra gyorsult, a termékkörön belül a feldolgozott és feldolgozatlan élelmiszerek árindexe egyaránt számottevően emelkedett. Júliushoz képest az élelmiszerek árai 3,4 százalékkal nőttek, míg az elmúlt években az árak mérséklődése jellemezte a termékcsoportot augusztusban - mutatott rá az MNB.

A feldolgozott és a feldolgozatlan élelmiszerek esetében az áremelkedés egyaránt széles körben jellemző volt – emelte ki havi elemzésében a jegybank.

Az iparcikkek árai 1,9 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest – szemben a historikusan jellemző 0 százalék körüli augusztusi havi árváltozással, így az iparcikkek éves inflációja 16,4 százalékra emelkedett. A termékkörön belül a tartós és a nem tartós iparcikkek árindexe egyaránt nőtt. A tartós iparcikkek áremelkedése döntően az új személygépkocsik árnövekedéséhez kapcsolódott, míg a nem tartós iparcikkek esetében az áremelkedés széleskörű volt – írták az értékelésben.

A piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal nőttek. Az elmúlt évekre jellemző augusztusi átárazásnál magasabb áremelkedés történt, ami a szolgáltatások széles körében jellemző volt. Az élelmiszerekhez kapcsolódó szolgáltatások (éttermi és étkezési szolgáltatások, büféáruk) inflációja tovább gyorsult. A piaci szolgáltatások éves árindexe 11,1 százalék volt.

Az alkohol, dohány termékkör ára júliushoz képest 1,9 százalékkal nőtt. Az árnövekedés hátterében a júliusi jövedékiadó-emelés folytatódó begyűrűzése áll – jegyezte meg az MNB.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.