Kezdőlap Világgazdaság Gázárfék jön Németországban?
No menu items!

Gázárfék jön Németországban?

Az áram után a földgáz árát is korlátozhatják Németországban, a pénzügyminisztérium külön munkacsoportot alakított a szabályozás előkészítésére – jelentették német hírportálok.

A beszámolók szerint Christian Lindner pénzügyminiszter – a kormánykoalíció legkisebb tagja, a liberális Szabad Demokrata (FDP) párt elnöke – a napokban egy úgynevezett gázárfék munkacsoport megalakítására adott utasítást.

A miniszter indoklása szerint igen nyugtalanító, hogy a földgáz drágulásából fakadó gondok “lavinaként” zuhannak rá a német gazdaságra, a kis-, és középvállalkozások, illetve az ipar és a kereskedelem védelmére eddig megtett intézkedések viszont nem kellően gyorsak és kiterjedtek.

Christian Lindner

A munkacsoport feladata az újabb lépéseket megalapozó koncepciók kidolgozása. A földgáz drágulása “romboló hatású“, amivel szemben fel kell lépni, amíg nyugtalan a piac – fejtette ki Lindner egy minisztériumi értekezleten.

A koalíciós pártok – az FDP, a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek – szeptember elején arról állapodtak meg, hogy az első kettő, bő 30 milliárd eurós tehercsökkentő csomag után összeállítanak egy harmadik, 65 milliárd eurós csomagot is, amelynek részeként bevezetnek egy úgynevezett áramárféket. Ez azt jelenti, hogy a háztartások és a kis-, illetve közepes méretű vállalkozások egy meghatározott mennyiségig, az úgynevezett alapfogyasztásig kedvezményes áron kapják a villamos energiát.

A részleteket, így például az alapfogyasztás pontos mértékét még nem határozták meg. Arról viszont megállapodtak, hogy a finanszírozást úgy biztosítják, hogy elvonják azon piaci szereplők váratlanul magas nyereségének egy részét, amelyek nem földgáz felhasználásával, hanem olcsóbb megoldással termelnek áramot, és kiugróan magas profitot érnek el annak révén, hogy a villamos energia árát a termeléshez szükséges legdrágább módszer, azaz a földgáztüzelés határozza meg.

A koalíciós egyeztető tanács ülése óta a német politika és közélet egyre több szereplője sürget hasonló megoldást a gázfogyasztók védelmére, arra hivatkozva, hogy a következő, általában ősszel kezdődő elszámolási időszakban fogyasztók tömege szembesül elviselhetetlen, esetenként nyolc-tízszeres áremelkedéssel.

Alexander Dobrindt

A legnagyobb ellenzéki erő, a jobbközép CDU/CSU pártszövetség konkrét megoldási javaslattal is előállt már. Az elképzelés szerint a vállalatok mellett a háztartások terheit is mérsékelni kell, méghozzá egy új, a lakossági alaptarifa intézményével, amely a fogyasztás 75 százalékáig érvényes. Ezen felül a piaci árat kellene megfizetni. Így megmaradna az árak révén a takarékos energiafelhasználásra ösztönző erő, de megfizethető maradna a fűtés – húzta alá egy interjúban Alexander Dobrindt, a pártszövetség közös szövetségi parlamenti frakciójának CSU-s vezetője.

Ugyanilyen megoldást sürgetett az üzleti körök lapjaként számon tartott Handelsblatt is, amely a csütörtöki számában egy kommentárban kifejtette, hogy a kormánynak legalább egy eszközzel bővítenie kell még az energiaválság kezelésére szolgáló eszköztárát, méghozzá a földgáz árának olyan szabályozásával, amely az alapfogyasztásig kedvezményt biztosít a háztartásoknak és a vállalatoknak is. Ez a megoldás jutalmazza a takarékoskodókat, és csak azoknak kell többet fizetni, akik az utóbbi években megszokott szinten tartják a fogyasztásukat – írta a Handelsblatt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,