Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Csütörtöktől érhető el az új, 11 százalék feletti kamatozású állampapír
No menu items!

Csütörtöktől érhető el az új, 11 százalék feletti kamatozású állampapír

A pénzügyminiszter közösségi oldalán olvasható, hogy csütörtöktől érhető el az új állampapír, amely 11 százalék feletti kamatozással jól jövedelmező, biztonságos, kamatadómentes befektetést jelent a családoknak.

Varga Mihály bejegyzése alatt közzétette az Államadósság Kezelő Központ (AKK) közleményét a lakossági állampapír-kínálat bővítéséről.

A tájékoztatás szerint újra forgalomba hozott, 3 éves futamidejű Bónusz Magyar Állampapírt (BMÁP) induló kamata évi 11,32 százalék. Az időarányos kamatot 3 havonta fizetik ki, tehát az első alkalom még idén lesz, ami vonzó lehet a vásárlók számára – írták.
A megújított Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) kamata még magasabb, fixen 11,75 százalék az első kamatperiódusban. A másodiktól változó kamatozásúvá válva az előző év átlagos fogyasztói árindexét meghaladó kamatprémiumot biztosít. A 2027-ben lejáró sorozatokra 2023 januárjában, a 2029-ben lejáró sorozatokra 2023 februárjának végén fizetnek először kamatot. A kamatprémium 0,75 százalék, illetve 1,50 százalék.

Az új állampapírokat a korábbiakhoz hasonlóan a forgalmazóknál, illetve online lehet megvásárolni.

Januártól a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően értékesítési korlát lép érvénybe, egy forgalmazó egy állampapír-sorozatból legfeljebb 250 millió forint együttes névértékben adhat el egy befektetőnek.

A BMÁP és a PMÁP ugyanakkor a futamidő alatt bármikor értékesíthető. Bevezetésükkel az ÁKK minél több ügyfél számára szeretné a kockázatmentes állampapírvásárlás lehetőségét biztosítani – olvasható a közleményben.(MTI)

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indul a Demján Sándor Program

A programmal kapcsolatban a kormány 4,3 milliárd forinttal támogatja a kamarát, amellyel a lebonyolításról szerződést köt.

A karácsonyi vásárok veszélyeire figyelmeztetnek

A táskáikat ne a hátukon vagy az oldalukon viseljék, hanem elöl, és a könnyen hozzáférhető zsebeket védjék a kezükkel..

Hogy állnak az önkormányzatok? Megnézhetjük vagyoni helyzetüket

Az adatbázisban az oldalon található kereső segítségével, az önkormányzat nevének beírásával és kiválasztásával érhetőek el az adatok.

Ne ebből süss: 200 grammos cukrozott darált mákot hívott vissza az Auchan

Az érintett termék bármelyik Auchan üzletbe visszavihető, árát blokk nélkül is visszatérítik.
Hirdetés

Hírek

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Végre erősödött hétfő reggelre a forint

A novemberi kezdéshez képest 0,8 százalékkal áll gyengébben a forint hétfő reggel az euróval, 4,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 1,5 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.

A bitcoin történelmi csúcson, 94 ezer dollár fölött

A bitcoin jegyzése az év eleje óta több mint a kétszeresére emelkedett.

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama

Az év eleje óta a forint gyengült mindhárom devizával szemben, 6,5 százalékkal az euró, 11,0 százalékkal a dollár és 5,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama

Az euró 1,0714 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0694 dollár után.

BÉT – Mínuszban zárt a BUX

A BUMIX 6793,64 ponton zárt pénteken, ez 59,36 pontos, 0,87 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Gazdaság

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.

A hitel nem ajándék – kampány a karácsonyi időszakra kvízjátékokkal

Az év végi időszakban sokan igényelnek rövid lejáratú, kisebb összegű hiteleket is a karácsonyi kiadások fedezésére.

Már több mint 2000 milliárd forintnyi vagyont tartanak külföldi bankbetétekben a magyarok 

A pénzügyi vagyon kétharmada ugyanis a legvagyonosabb 10 százalék kezében van az MNB korábbi felmérései szerint.