Kezdőlap Gazdaság Matolcsy György: a jegybank más eszközökkel folytatja az infláció elleni küzdelmet
No menu items!

Matolcsy György: a jegybank más eszközökkel folytatja az infláció elleni küzdelmet

Matolcsy György. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az alapkamatemelési ciklus lezárásával nincs vége az infláció elleni küzdelemnek, a jegybank más eszközökre nagyobb hangsúlyt fektetve folytatja a pénzügyi szigorítást és az infláció elleni küzdelmet – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 125 bázispontos kamatemelést követő sajtótájékoztatón.

Megjegyezte, hogy ebben az évben még nő az inflációs ütem, és csak a jövő év első felében áll meg, tetőzik, majd lassú csökkenésnek indulva 2024-ben ér a jegybanki cél közelébe.

Úgy fogalmazott, hogy az alapkamatemelési ciklus végére “jó nagy pontot” tettek, “hogy mindenki láthassa: vége van”.

A jegybank elnöke felidézte, hogy Európában elsőként és a legnagyobb mértékben emelték az alapkamatot a járvány után, mert az árstabilitási és pénzügyi stabilitási feltételek indokolták ezt.

Az infláció és az energiaáremelkedések mellett Magyarország egy sor kihívással szembesül: az államháztartási hiány magas, és a folyó fizetési mérleg veszélyes kockázati sávba ért – mutatott rá.

Matolcsy György jelezte, hogy vissza kell térni az egyensúlyi növekedés pályájára, ahonnan 2020 után letért az ország, első körben a járvány hatására. Azt üzenik a kormánynak, az üzleti szektornak, a családoknak és a partnereiknek a külvilágban, hogy fel kell gyorsítani az átmenetet az energiahatékonyság, a digitalizáció és a versenyképesség irányába, a felsőoktatást pedig át kell szervezni, a technológia-intenzív ágazatok fejlődését fel kell gyorsítani.

“Nem megyünk tovább, mert úgy látjuk, hogy az infláció – mint máshol is – Magyarországon már öngerjesztő lenne, nincs értelme egy kétszámjegyű kamatnál tovább menni felfelé” – hangsúlyozta az MNB elnöke. A globális gazdaság felől is kedvező hírek érkeznek, mintha lecsengőben lenne a magas inflációs szakasz – fűzte hozzá.

Arra is kitért, hogy az MNB már több mint egy éve jelezte: a 2020-as évtized alapvető mintázataiban egyre jobban emlékeztet az 1970-es évtizedre, amelyre a magas infláció mellett az alacsony növekedés, a munkanélküliség, az energiasokkok és a bizonytalanságok voltak jellemzők. Az MNB felvette a harcot a 70-es évek ellen – mondta Matolcsy György. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

300 milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a kormány a magyar élelmiszergyártókat

A Coop cégfilozófiájában az élelmiszerek magas minősége mellett mindig kiemelt helyet kap a társadalmi felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség. Ennek szellemében immár 19. alkalommal rendezik meg a magyar termékeket népszerűsítő Coop Rallyt, amelyhez idén 71 vállalkozás csatlakozott. „A program nemcsak a hazai termékek népszerűsítését szolgálja, hanem a magyar gazdák és családok megélhetéséhez is hozzájárul”.
Hirdetés

Hírek

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.