Kezdőlap Gazdaság Megérkezett a 20 százalék feletti infláció Magyarországra
No menu items!

Megérkezett a 20 százalék feletti infláció Magyarországra

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 4,1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az átfogó inflációs mutató az augusztusi éves indexhez képes 4,5 százalékponttal emelkedett, éves maginfláció és az uniós módszertannal számolt harmonizált árindex egyformán 20,7 százalékos emelkedést mutatott, ami 1,7, illetve 2,1 százalékponttal magasabb az előző havinál. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció 21,9 százalékos volt, 6,2 százalékponttal nőtt az augusztusihoz viszonyítva.

A rezsicsökkentés szabályainak augusztus 1-jétől hatályos módosítása következtében a háztartási energia átlagosan egy hónap alatt 59,2 százalékkal, egy év alatt 62,1 százalékkal drágult.

Ezen belül a vezetékes gáz ára 121,0, az elektromos energiáé 28,9 százalékkal nőtt. A palackos gáz ára 45,0, a tűzifáé 43,8 százalékkal növekedett.

Nagyításhoz KILKK a grafikonra. Forrás: KSH

Az élelmiszerek ára szeptemberben 3,5 százalékkal egy év alatt 35,2 százalékkal emelkedett, ami 4,3 százalékkal gyorsabb éves emelkedés az augusztusinál. Ezen belül leginkább a kenyér 76,2 százalékkal, a sajt 68,0 százalékkal, a tejtermékek, valamint a vaj és vajkrém 66,3 százalékkal, a margarin 61,2 százalékkal, a száraztészta 60,2 százalékkal, a tojás 53,7 százalékkal drágult. A barofihús 42,9 százalékkal kerül többe, mint tavaly szeptemberben, a burgonya ára 39,0 százalékkal lett drágább.

Átlag alatti mértékben, 22,4 százalékkal nőtt a sertéshús, 19,1 százalékkal a csokoládé, kakaó, 10,9 százalékkal a cukor, 5,0 százalékkal az étolaj ára.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,2, ezen belül a szeszes italok 16,5 százalékkal, a dohánytermékek 11,1 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkek ára átlagosan 14,7 százalékkal emelkedett, a szobabútor 20,1, a konyhabútor 21,2, az új személygépkocsi 19,9, a használt 16,7 százalékkal drágult, de a kerékpárok ára is 19,9 százalékkal nőtt, míg az audió és videó készülékeké csak 3,2 a telefonoké 2,9 százalékkal emelkedett.

A járműüzemanyagok ára 5,8 százalékkal lett magasabb.

A szolgáltatások díja 8,2 százalékkal emelkedett, azaz lassította a termékárak 24,3 százalékos inflációját. A lakásjavítás, karbantartás tarifái 22,8 százalékkal emelkedtek és a háztartási szolgáltatások átlagosan 21,3 százalékkal drágultak. A taxizás 28,5 százalékkal kerül többe, a távolsági utazások 33,4 százalékkal, a telefon és internet szolgáltatás viszont 0,1 százalékkal olcsóbb, mint egy éve.

Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékos emelkedésén belül az élelmiszerek 3,5 százalékkal drágultak, az iskolai étkezés 13,5, a tojás 9,8, a vaj és vajkrém 8,3, a kenyér, valamint a tejtermékek egyaránt 7,6, a tej 5,2, az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs – 4,7 százalékkal többe, a csokoládé, kakaó 0,5 százalékkal kevesebbe került. A háztartási energia ára 59,2 százalékkal nőtt, a vezetékes gáz és az elektromos energia lakossági árának augusztus 1-jétől hatályos áremelése következtében. Ezen belül a vezetékes gáz 121,0, a tűzifa 32,7, az elektromos energia 28,9, a palackos gáz 14,0 százalékkal drágult.

A testápolási cikkek 4,4, a mosó- és tisztítószerek 3,8 százalékkal kerültek többe. A szolgáltatások ára átlagosan 0,1 százalékkal csökkent, a sport- és múzeumi belépők 3,2 és a testápolási szolgáltatások 2,7 százalékos drágulását ellensúlyozta az üdülési szolgáltatások – szezonális hatások okozta – 13,6 százalékos árcsökkenése.

Január-szeptemberben a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 11,8, a nyugdíjas háztartások körében 11,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,
Hirdetés

Hírek

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők

Még tart a nyár – számtalan program vár a fürdőkben

Tombol a nyár, hőségriadó is vár ránk a következő...
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.