Kezdőlap Gazdaság Virág Barnabás: tartósan magasak maradnak a kamatok
No menu items!

Virág Barnabás: tartósan magasak maradnak a kamatok

Virág Barnabás. Fotó: MTI/Kovács Attila

A monetáris politikában tartós szigorra van szükség mindaddig, amíg a kockázatokban trendszerű csökkenés nem következik be: a 13 százalékos alapkamat és a 18 százalékos egynapos betéti ráta hosszabb távon fennmarad – mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke.

Kiemelte: jó hír, hogy a gazdaságban sikerült nemzetközi szinten elkerülni a “súlyos szcenáriókat“, a magyar növekedés pedig az európai uniós átlag felett maradt, és elindult az alkalmazkodás az energiapiacon.

Az árstabilitás elérésének nincs alternatívája, ugyanakkor az infláció mellett a jövőben fontos indikátor lesz Magyarországon a folyó fizetési mérleg, amelynek egyenlege idén jelentős romláson esett át döntően az energiaköltségek megugrása miatt – hívta fel a figyelmet.

Az alelnök emlékeztetett arra, hogy 2022-ben várhatóan 16-17 milliárd forintra rúg az ország energiaszámlája, ami több mint négyszerese a korábbiaknak. Szerinte a folyó fizetési mérleg egyenlege szeptember-októberben túlkerült a mélyponton és a lassú javulás már megindult.

A magyar gazdaság növekedése a szeptemberben előrejelzett 3,5 százaléknál magasabb, 4-5 százalék lehet idén, jövőre pedig 1 százalékra lassul - erősítette meg.

Arra is kitért: a magyar gazdaságnak jó hír, hogy a német ipar teljesítménye messze nem csökkent olyan drasztikusan, mint ahogy korábban várható volt, a szektor alkalmazkodik az új körülményekhez, a német ipar a gázfelhasználását 25 százalékkal visszafogta.

A háború fizikai közelsége miatt a befektetők érzékenyebbek a kockázatokra, amire a jegybankok “összetett stratégiákkal” reagáltak  a régióban – mutatott rá. A magyar jegybank a három pillért – alapkamatemelés, likviditás szűkítés és célzott eszközök a devizaigény jegybanki biztosítására – folyamatosan, változó intenzitással használta – tette hozzá.

Virág Barnabás szerint a likviditás tartós lekötése fontos feladat, az elmúlt években a rendszerbe került 10-11 ezer milliárd forintnyi likviditásnak mindössze a fele van tartósan lekötve, a másik felét gyakorlatilag egynapos betétbe helyezték el.

Az év végéig Magyarországon még várhatóan emelkedni fog az infláció, amiben meghatározó szerepet játszanak az élelmiszerárak – emlékeztetett. A következő egy-két hónapban – folytatta – lehetnek még meglepetések, a jövő év elejétől azonban a ráta csökkenő pályára áll, a mérséklődés üteme előbb lassú, majd az év közepétől gyorsabb lesz, 2023 végére jó eséllyel újra egyszámjegyű lesz a mutató.

Hozzáfűzte: "moderált, alacsony közegbe" 2024-re kerülhet újra az infláció.

Az infláció terén globális szinten fordulat várható a következő hónapokban, 35-40 országban már el is indult az enyhe csökkenés – mutatott rá. A gázárak a nyári számokhoz képest jelentősen csökkentek, a világgazdaság működését meghatározó ellátási láncokban javuló tendenciák figyelhetők meg, és a szállítási költségek is lassú csökkenésnek indultak, a globális élelmiszerárak is korrigálnak – mutatott rá.

Figyelmeztetett ugyanakkor arra is, hogy Európában továbbra is hatszor annyiért lehet gázhoz jutni Amerikához képest, és az olaj is sokkal drágább, ami komoly versenyképességi következményekkel járhat.

Arra a kérdésre, hogy a magyar gazdaság befektetői megítélését mi javíthatná leginkább Virág Barnabás elmondta, hogy a folyó fizetési mérleg érezhető javítása és az európai uniós pénzekről való megállapodás a legfontosabb.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
Hirdetés

Hírek

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,