Kezdőlap Hírek Településfásítási program: újabb tízezer fára lehet pályázni
No menu items!

Településfásítási program: újabb tízezer fára lehet pályázni

A Településfásítási program folytatásában ismét a 10 ezresnél kisebb lélekszámú magyarországi települések igényelhetnek fákat. Tízezer sorfa áll majd rendelkezésre, amiből 2000-et a 2023 tavaszi, 8000-et pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A miniszter felidézte, a Településfásítási programot az Országfásítási Program részeként 2020-ban hirdette meg az Agrárminisztérium, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési program erdősítési támogatásait. A kormány célja, hogy 2030-ra 24 százalékról 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe. Az Országfásítási program sikerét jelzi az is, hogy meghirdetése óta több mint 42 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák.

Nagy István

A Településfásítási program eddigi két ütemében összesen 36 ezer sorfát ültettek el 1350 településen, amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 1,5 milliárd forint támogatást biztosított. A Településfásítási program így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés – tájékoztatott a miniszter.

A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot is biztosít a minisztérium. A fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is – hangsúlyozta a Nagy István.

Hozzátette, az érdeklődők 13 fafajból választhatnak a készlet erejéig. A listán a különböző települési viszonyok között is sikerrel ültethető fafajok szerepelnek. A programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Az igénylés és a program megvalósításának tervezett menete a regisztrációval indul 2023. január 10-20-a között. Az online igényléseket 2023. január 23-31. között lehet majd leadni. A tavaszi időszak ültetéseihez 2023. február-április között, míg az őszi időszak ültetéseihez augusztus-november között szállítják a fákat, amit a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosít. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit
Hirdetés

Hírek

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...