Kezdőlap Cégvilág Értékesítik az Alteót, a Mol az egyik vevő
No menu items!

Értékesítik az Alteót, a Mol az egyik vevő

A kép illusztráció. Forrás: ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt./Facebook

Részesedést szerezhet a Mol-csoport az Alteo energetikai szolgáltató és kereskedő vállalatban – közölte a Mol által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A Mol kizárólagos tulajdonában álló Mol RES Investments Zrt. (korábbi nevén CEGE Zrt.) szindikátusi és összehangoltsági szerződéseket írt alá a Diófa Alapkezelő Zrt. által kezelt Főnix Magántőkealappal és az Indotek-Investments Zrt. által kezelt Riverland Magántőkealappal a pénteki tőzsdezárás után. A felek célja, hogy többségi befolyást és közös irányítást szerezzenek az Alteo Nyrt. felett – olvasható a közleményben.

A Mol kiemeli, hogy a felvásárlás megvalósulása lehetővé tenné a cégcsoport számára, hogy növelje jelenlétét a zöldenergia-termelésben és -kereskedelemben, összhangban a vállalat 2030-as stratégiájával.

A közlemény szerint annak érdekében, hogy többségi befolyást és közös irányítást szerezzenek az Alteóban, az összehangoltan eljáró felek külön-külön részvény-adásvételi szerződéseket írtak alá az Alteo többségi tulajdonosával, a Wallis Asset Management Zrt.-vel (Wallis AM) az Alteo alaptőkéjéből 3,330 százalékos, összességében pedig 9,990 százalékos részesedést megtestesítő törzsrészvények megvásárlásáról. A részvény-adásvételi szerződés szerinti vételár részvényenként 2872 forint.

A tranzakció lezárására rövid időn belül, a részvény-adásvételi szerződés megkötését követő időszakban kerülhet sor – írták.

Hozzátették: annak érdekében, hogy megszerezzék a jelenleg a Wallis AM tulajdonában álló teljes, 61,557 százalékot kitevő Alteo-részvénycsomagot, az összehangoltan eljáró felek ezt követően egy további részvény-adásvételi szerződést is aláírtak a Wallis AM-mel, a Wallis AM tulajdonában álló további 51,567 százalékos részesedést megtestesítő Alteo-törzsrészvények megvásárlásáról, amely egyenlő részben kerül majd elosztásra az összehangoltan eljáró felek között; a részvény-adásvételi szerződés szerinti vételár itt is 2872 forint részvényenként.

A közlemény szerint a Mol RES mint az összehangoltan eljáró felek által kijelölt ajánlattevő, a tőkepiacról szóló törvénynek megfelelően kötelező nyilvános vételi ajánlatot tett úgy, hogy az ajánlat az Alteo által kibocsátott valamennyi törzsrészvényre vonatkozik. A kötelező nyilvános vételi ajánlat keretein belül az ajánlati ár részvényenként 3040 forint.

A kötelező nyilvános vételi eljárásban megvásárolt részvények egyenlő arányban kerülnek megosztásra az összehangoltan eljáró felek között” – áll a közleményben.

A tranzakció további lépéseinek zárásához kell az MNB jóváhagyása, továbbá a szükséges energiahivatali és versenyhivatali engedélyek megszerzése.

Az Alteo egy tőzsdén jegyzett, széles portfólióval rendelkező magyar társaság; a portfólió magában foglal 69 MW megújuló, főként szél- és napenergia-termelő kapacitást. Ezen felül, a hagyományos áram- és hőtermelés is jelentős részesedéssel bír az Alteo üzleti tevékenységében. Az Alteo üzemeltetési és karbantartási szolgáltatásokat is nyújt ipari erőműveknek, valamint aktív az energiakereskedelem, a hulladékkezelés és az e-mobilitás területén is – írták.

Az Alteo Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír 3300 forinton zárt pénteken, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 3440, a legalacsonyabb 1700 forint volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.