Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Megugró élelmiszerárak: a kiskereskedőket vizsgálja a GVH
No menu items!

Megugró élelmiszerárak: a kiskereskedőket vizsgálja a GVH

Illusztrácó: Bigstock

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort annak ellenőrzésére, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás – közölte a Gazdasági Versenyhivatal.

A hatóság kiemelte: az eljárásban számos élelmiszeripari termék árazási gyakorlatát tekintik át, külön figyelmet fordítanak a hatósági ársapkás termékek helyettesítőire, például egyes tejtermékekre.

Az elmúlt időszakban jelentős áremelkedés volt tapasztalható számos élelmiszer szegmensben, ami egyre nagyobb terhet jelent a magyar fogyasztók számára – magyarázták.

A GVH kifejtette:

a vizsgálatok feltérképezik, hogy torzulhatott vagy korlátozódhatott-e a verseny a vizsgált termékkörök kiskereskedelmi piacain vagy az értéklánc más szintjén, illetve felmerülhetett-e bármilyen jogsértés, amely versenyfelügyeleti eljárást alapozna meg a szektor valamely szereplőivel szemben.

A versenyhatóság többek között a piaci szereplőktől összegyűjtött információk elemzésével tárja fel a drágulás okait, hogy megtehesse a szükséges lépéseket az esetleges versenyproblémák kiküszöbölésére.

A vizsgálat kiterjed a legnagyobb magyarországi élelmiszer-kereskedelmi láncok árazási és értékesítési gyakorlatára, de ezen túl egyedi panaszok és piaci jelzések kivizsgálása is folyamatban van – jelezték.

Felidézték, hogy a GVH tavaly november végén konzultáció-sorozatba kezdett, hogy tájékozódjon az inflációval leginkább érintett piacok folyamatairól, illetve felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a versenyjog betartásának fontosságára. A területtel külön elemzői csoport foglalkozik a nemzeti versenyhatóságnál – írták.

Arra is kitértek, hogy a GVH megkezdte az élelmiszer-inflációs környezet nemzetközi monitorozását, illetve az uniós országok versenyhatósági gyakorlatának feldolgozását is.

Összegzésképpen úgy fogalmaztak, hogy a versenyhatóság kiemelten kezeli az élelmiszer-infláció ügyét, mivel az a társadalom egészét érinti.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...