Kezdőlap Világgazdaság A vártnál mélyebb lesz a recesszió a brit gazdaságban
No menu items!

A vártnál mélyebb lesz a recesszió a brit gazdaságban

Londoni pénzügyi elemzők friss előrejelzése szerint a vártnál mélyebb recesszióra kell számítani az idén a brit gazdaságban.

Az EY globális pénzügyi tanácsadó cég ITEM Club nevű londoni gazdasági kutatóintézetének hétfőn ismertetett, felülvizsgált téli prognózisa azt valószínűsíti, hogy Nagy-Britanniában – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaságban – 2023 egészében 0,7 százalékkal csökken a hazai össztermék (GDP), azzal együtt is, hogy a cég az év második felétől már növekedésre számít.

Az idei év egészére adott új becslés jelentősen gyengébb az eddiginél, a ház ugyanis előző, őszi előrejelzésében még 0,3 százalékos brit GDP-visszaesést jósolt az idei évre.

Az EY londoni elemzői hétfői tanulmányukban kiemelik: a 2009-es globális pénzügyi válság óta az idén fordul elő először, hogy egy teljes naptári évre vetítve csökken a brit hazai össztermék.

A ház közölte, hogy a szigorodó költségvetési politika és az üzleti szektor beruházásainak visszaesése miatt 2024-re szóló előrejelzését is rontotta: az EY új prognózisa jövőre 1,9 százalékos GDP-növekedéssel számol a brit gazdaságban az előző becslésben szereplő 2,4 százalékos bővülés helyett.

A cég a 2025-re szóló brit növekedési előrejelzést 2,2 százalékra módosította az eddig érvényben tartott 2,3 százalékról. Az EY londoni elemzőinek becslése szerint tavaly 4,1 százalékkal nőhetett a brit gazdaság teljesítménye.

A ház szerint a vártnál jobb tavaly novemberi adatok kérdésessé teszik, hogy a recesszió már 2022-ben elkezdődött-e, de a kilátásokat terhelő tényezők miatt valószínű, hogy a brit hazai össztermék az idei év első felében csökken.

A brit statisztikai hivatal (ONS) friss adatai szerint novemberben az előző havinál sokkal lassabban, 0,1 százalékkal emelkedett a brit hazai össztermék értéke havi összevetésben.

Ez a minimális novemberi növekedés is meglepte a piacot, mert az előrejelzések 0,2 százalékos visszaesést valószínűsítettek arra a hónapra. Más londoni elemzőműhelyek is azzal számolnak azonban, hogy a brit gazdaság a váratlan novemberi növekedés ellenére nem kerüli el a recessziót.

Az egyik tekintélyes londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) friss előrejelzése szerint továbbra is lehetséges, hogy a tavalyi utolsó negyedévben csökkent a brit GDP-érték, és így a brit gazdaság már recesszióban van, tekintettel arra, hogy 2022 harmadik negyedévében reálértéken számolva 0,3 százalékkal csökkent a hazai össztermék.

Az általánosan elfogadott technikai meghatározás alapján egy adott gazdaság akkor kerül recesszióba, ha a GDP-érték két egymást követő negyedévben visszaesik.

A CEBR közölte: a meglepetésszerű novemberi adat ellenére is fenntartja azt a prognózisát, hogy a brit gazdaság a tavalyi harmadik és az idei második negyedév közötti időszakot recesszióban tölti.

A cég londoni elemzői ennek alapján továbbra is azzal számolnak, hogy a brit hazai össztermék 2023 egészére vetítve 1,6 százalékkal csökken.

A CEBR előrejelzése így sokkal borúlátóbb, mint az EY hétfőn ismertetett, lefelé módosított prognózisa.(MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Hírek

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.