Kezdőlap Mozaik Jövedelmi viszonyok, szegénység. A veszélyes tartományban 20 százalék él
No menu items!

Jövedelmi viszonyok, szegénység. A veszélyes tartományban 20 százalék él

Javult a háztartások jövedelmi helyzete 2017-ben, azonban a fogyasztási kiadásaik is emelkedtek. A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata a teljes lakosság 19,6 százalékát érintette – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Életminőség-statisztikai főosztályának vezetője Budapesten, a Helyzetkép a háztartások életszínvonaláról, 2017 című kiadványt ismertető sajtóbeszélgetésen.

Janák Katalin azt mondta, hogy tavaly az egy főre jutó éves bruttó jövedelem 1 millió 644 ezer forint volt, 9,3 százalékkal magasabb, mint az előző évben, a nettó jövedelem pedig 1 millió 300 ezer forintot tett ki, ami 8,4 százalékkal haladta meg az egy esztendővel korábbit.

Egy főre jutó nettó jövedelem 2017 Forrás: azuzlet.hu /Egy főre jutó nettó jövedelem 2017 Forrás: azuzlet/KSH

A reáljövedelem 5,9 százalékkal nőtt 2016-hoz képest.

A módszertan szerint a háztartások jövedelme három fő tényezőből áll össze: munkajövedelmekből, társadalmi jövedelmekből – például nyugdíjak, szociális támogatások – és egyéb – például vagyonból származó – jövedelmekből.

A főosztályvezető megjegyezte, hogy kedvezően alakult a jövedelmek szerkezete. Úgy fogalmazott, az az “egészséges”, ha minél magasabb a munkajövedelmek aránya, és minél alacsonyabb a társadalmi jövedelmeké.

Megfigyelhető, hogy 2010 óta a háztartások összes jövedelmének egyre nagyobb hányada származik munkából: 2017-ben a munkajövedelmek aránya már 72 százalékot tett ki, míg a társadalmi jövedelmeké 26 százalékra csökkent.

A jövedelmi egyenlőtlenségek kissé nőttek – emelte ki Janák Katalin. Szavai szerint Magyarország “közepesen egyenlőtlennek” számít Európában.

A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata a teljes lakosság 19,6 százalékát érintette, 1 millió 887 ezer embert - derül ki a kiadványból. Erőteljes volt a csökkenés, hiszen 2016-ban még 25,6 százalékos arányt tapasztaltak.

A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy a rizikó mérése összetett a KSH-nál: a relatív jövedelmi szegénységen kívül a munkaszegénységet és a súlyos anyagi deprivációt is figyelembe veszik. Ha valaki a három dimenzió bármelyikében érintett, akkor a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek közé tartozik.

Relatív jövedelmi szegénynek az számít, aki a medián 60 százalékánál (jelenleg nagyjából havi 84 ezer forint) alacsonyabb jövedelemmel rendelkezik.

Munkaszegény, aki olyan háztartásban él, amelynek munkaképes korú tagjai kevesebbet dolgoznak a lehetséges munkaidejük 20 százalékánál.

Mélyszegénység

Súlyos anyagi depriváció pedig azt sújtja, aki meghatározott kilenc tételből legalább négyben hiányt szenved (például nem tud rendesen befűteni vagy nem engedhet meg magának egy hét nyaralást).

A legnehezebb helyzetben azok vannak, akik mindhárom szempontból érintettek, őket tekintik mélyszegénységben élőknek. Mintegy 120 ezer ember tartozik ebbe a csoportba, és a számuk sajnos nem csökken 2016 óta – jelezte Janák Katalin.

A leginkább veszélyeztetettek a gyermekek és a fiatalok, az egyszülős családban élők, a nagycsaládosok, a munkanélküliek, az elmaradottabb térségekben élők, valamint a romák – sorolta a főosztályvezető.  Észak-Magyarországon 26 százalék feletti a szegények aránya, addig a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon 14 százalék alatti – érzékeltette a területi különbségeket.

Janák Katalin közölte, hogy 2017-ben az egy főre jutó átlagos személyes célú kiadás 1 millió 106 ezer forintot tett ki.

Egy főre jutó nettó jövedelem 2017 Forrás: azuzlet.hu /Egy főre jutó nettó jövedelem 2017 Forrás: azuzlet/KSH

Folyó áron 8,2, reálértéken 5,7 százalékos növekedést mértek az egy évvel korábbihoz képest. Emelkedik a szabadon felhasználható jövedelem -tehát amit nem élelmiszerre, lakásfenntartásra és közlekedésre költenek – aránya.

A legfelső jövedelmi ötöd fogyasztási kiadása több mint 3,7-szer annyi, mint a legalsóé.

Élelmiszerekre és alkoholmentes italokra 273 ezer, lakásfenntartásra és háztartási energiára 221,6 ezer, közlekedésre és szállításra pedig 128,8 ezer forintot fordítottak az emberek éves szinten átlagosan fejenként, ez a három legjelentősebb tétel.

Vizsgálták a szubjektív jólétet is – emelte ki a főosztályvezető. Ez arról szolgáltat információkat, hogy az emberek miként érzik magukat. A mutatókban sok pozitív változást tapasztaltak a korábbi évekhez képest.

Az élettel való elégedettséget valószínűsíti, ha valaki 24 éves vagy fiatalabb, férfi, felsőfokú iskolai végzettségű, Budapesten lakik, nőtlen, gazdaságilag aktív, továbbá kedvező jövedelmi helyzetű. Janák Katalin “életkori lejtőnek” nevezte, hogy minél idősebb egy válaszadó, annál elégedetlenebb.

Veszélyeztetett csoportok, a kirekesztettség esélyével Grafikon: azuzlet.hu/ksh

A felmérést az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kötelező érvényű ajánlásai alapján végezték: meghatározott kérdéseket tettek fel egy kiválasztott nagy, reprezentatív mintába bekerült embereknek.

A KSH 7500 háztartási kérdőívet vett fel, továbbá 14 500 személyi interjút készített. A minta alapján becsülték a teljes lakosság életkörülményeit. A felmérést tavasszal hajtották végre – ismertette a módszertant a főosztályvezető.

Kérdésre felelve Janák Katalin közölte, hogy nem csökkent a különbség a régiók adatai között tavaly óta.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Hírek

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.