Kezdőlap Gazdaság Nyugat-kínai nyitás: megérkezett a Sichuan Airlines cargo járata Budapestre
No menu items!

Nyugat-kínai nyitás: megérkezett a Sichuan Airlines cargo járata Budapestre

Nyugat-Kína vezető légitársasága, a Sichuan Airlines cargo járatot indított a kínai Szecsuan-tartománybeli Csengdu-Suangliu Nemzetközi Repülőtér és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. Az új légi összeköttetés újabb fontos lépés a Budapest Airport légiáru szállításban betöltött régiós vezető szerepe felé, amely a magyar gazdaság szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír.

Csütörtökön elindult a Budapest Airport történetének első rendszeres nyugat-kínai cargo járata. A kínai Sichuan Airlines első Szecsuan-Budapest cargo járata mostantól hetente három alkalommal közlekedik a kínai tartomány és Budapest között, A330p2F típusú repülőgéppel. A járat az általános import-export áruk szállítása mellett az e-kereskedelmre is nagy hangsúlyt fektet, így az új járatkapacitások mind Magyarország, mind Kína számára jövedelmező kereskedelmi kapcsolatot jelentenek.

René Droese, a Budapest Airport fejlesztési vezérigazgató-helyettese elmondta: „A cargo közösségünkkel folytatott kiváló közös munka eredményeként a Budapest Airport szerepe közép-kelet-európai légi áruszállítás kapujaként gyorsan növekszik, különösen Ázsia, ezen belül Kína felé. Egyre nagyobb igényeket tapasztalunk új cargo útvonalakra, illetve a meglévő útvonalakon nagyobb kapacitásokra, és terveink között szerepel, hogy cargo kapcsolatainkat Ázsia mellett Nyugat-Európa és a transzatlanti térség felé is kiterjesszük. Örömmel üdvözöljük a Sichuan Airlines-t Budapesten, és sok sikert kívánunk nekik!”

„Az új légi összeköttetés az Egy Övezet, Egy Út program keretében támogatja a légi Selyemút sikerességét, tovább erősítve a Magyarország és Kína közötti kiváló kereskedelmi kapcsolatot – hangsúlyozta Peter Xu, a Sichuan Airlines cargo állomásvezetője. Hozzátette: – „A Sichuan Airlines cargo hálózata integrált, testreszabott és professzionális logisztikai szolgáltatásokat kínál mind a magyar, mind pedig a kínai vállalkozások számára, az új járat pedig minden bizonnyal fontos logisztikai csatornává válik majd a kiváló minőségű magyar áruk kínai nagyvárosokba történő exportja számára is, és fordítva.”

Budapesten a légiáru mennyisége minden korábbi rekordot megdöntve tavaly év végére elérte a 194 005 tonnát, amely 2021-hez képest 5,8 százalékos, 2019-hez viszonyítva pedig 43 %-os növekedést jelent. A felívelés idén márciusban is folytatódott: a légiáru volumene 4,3%-kal haladta meg az előző év, és 49,3%-al 2019-es év átlagos havi árumennyiségét. Mindez kivételesnek számít más európai repülőterek cargo mennyiségével összehasonlítva, hiszen a globális gazdasági lassulás a légiáru szállításban is visszaesést okozott. Fontos hozzátenni, hogy a rekord árumennyiséget kevesebb gépmozgással sikerült elérni, tavaly 2021-hez képest 11,5 százalékkal csökkent a cargo járatok száma.

A Budapest Airport által 2020-ban megnyitott BUD Cargo City biztos pontot jelent nem csupán az ország gazdasága számára, de az ellátási lánc minden szereplője, beleértve a 12 ezer, ma Magyarországon a légiáruszállítási szektorban dolgozó ember számára is.

A BUD Cargo City sikerének okán tavaly megindult a létesítmény fejlesztése: bővül a központhoz kapcsolódó cargo előtér, valamint az árukezelő (handling) épület és a raktárak kapacitása is. A bővítésnek köszönhetően a repülőtér éves cargo kapacitása 250 000 tonnáról 300 000 tonnára nő. Ez alapvető versenyelőnyt biztosít majd a magyar gazdaság valamennyi szereplője számára.

A Budapest Airport ezúton is köszöni a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a cargo közösség munkáját, amelynek köszönhetően a BUD Cargo City légi áru elosztóközpont szerepe a kelet-közép-európai régióban folyamatosan erősödik.

 

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.