Hirdetés
Kezdőlap Menedzser Akadémia Útimorzsák Hollandiából: szélkerék és élvonal
No menu items!

Útimorzsák Hollandiából: szélkerék és élvonal

Amszterdami utcakép. Fotó: Freepik

Az innovációs fejlettséget mérő Global Innovation listán Hollandia tavaly az előkelő ötödik helyet foglalta el. A sajt és a szélmalom mellett a digitális és a fejlett közlekedési infrastruktúra is ma már az ország fő jellemzői közé tartozik. A hajdanvolt Közös Piac (ma Európai Unió) egyik alapító tagjának gazdasága stabil, de a főbb mutatók lassulásról tanúskodnak; a pandémia, az energiaárak alakulása és az orosz agresszió Ukrajna ellen a 41 ezer négyzetkilométer területű, csaknem 18 milliós lakosságú Hollandiát sem hagyta érintetlenül. Miközben az egy főre jutó bruttó hazai termék idén megközelíti a 73 ezer dollárt, ami az egyik legmagasabb érték a világon.

Vasárnap délután, amszterdami főpályaudvar. A látogató a repülőtérről taxival siet a pályaudvarra, hogy onnan vonattal folytassa útját egy, a holland-német határ mentén fekvő városba. A pályaudvaron hatalmas tömeg, csak annyit lehet tudni, hogy nem járnak a vonatok a vasutat ellátó áramrendszer hibája miatt. Több óra elteltével sincs változás, információ alig, egyre nő a várakozó hazai és a nemzetközi utasok száma.

Végre be lehet szállni a vonatokba, de néhány perc múlva indulás helyett kiszállás, újra nincsen áram. A huzatos pályaudvar nem jó tanácsadó, ennek ellenére az utasok nyugodtak, semmi pánik, stressz, pedig a vasút „illetékesei” nem tudnak felvilágosítást adni arról, mi várható. Az élelmes taxisok kisbuszos irányjáratokat kínálnak az azonos célpontokra tartó utasoknak. (A vasúttársaság számla ellenében megtéríti a taxi-költséget.) Miért is került be ez a nem igazán jelentős esemény a „morzsák” közé? A nyugalom, a balhé-mentesség és a változásokhoz való alkalmazkodás miatt. Érdemes megjegyezni, hogy ez a vasárnapi közjáték nem cáfolja a fejlett közlekedési infrastruktúráról szóló állítást.

Szélkerék, földgáz, ivóvíz

A szélmalmok ma már csak idegenforgalmi látványosságok, a szélkerekek viszont szinte elfoglalják az ország minden szeles zegét-zugát, beleértve a parti vizeket is. Termelik az áramot. Hollandia számára a szélenergia fontos, de nem meghatározó. Ez inkább a földgázról mondható el, hiszen az ország rendelkezik az EU földgáztartalékainak több mint egynegyedével.

Hollandia – nem csak a retorika szintjén – megkülönböztetett figyelmet fordít a fenntartható fejlődésre és a környezetvédelemre. Ennek is köszönhető – állítják a hatóságok -, hogy Európában itt a legjobb minőségű az ivóvíz. Nem meglepő ezek után, hogy Amszterdam egyik szállodájának a bejáratánál az arra járók ingyen (!) tölthetik fel kulacsaikat, palackjaikat ivóvízzel. Reklámnak sem rossz.

Pékáru a kukában

Viszont reklámnak is nagyon rossz és érthetetlen, amit e sorok írója az egyik nagy európai szupermarket hálózat boltjában tapasztalt. Záróra előtt néhány perccel az aznapi el nem adott pékárukat leszedték a polcokról és bedobták az odakészített kukába. Még össze is nyomták, legyen több hely a következő adagnak. A gusztusos kifliknek, zsömléknek, bégeleknek stb. biztosan jobb helye lenne a karitatív szervezeteknél. Mert még a gazdag Hollandiában is sok a kéregető, a hajléktalan.

Előkelő listahelyek

A Forbes magazin összesítése szerint Hollandia 2022-ben a világ tizenötödik legnagyobb gazdasága volt. A negyedik helyet foglalja el azon országok sorában, ahol a legkedvezőbbek az üzleti feltételek. Még néhány, büszkeségre okot adó helyezés: Hollandia a világ versenyképességi listáján a hatodik, míg a korrupcióellenes rangsorban (Corruption Perception Index) a nyolcadik. Itt érdemes megemlíteni, hogy Hollandia a világ negyedik legnagyobb adóparadicsoma.

Kedvező gazdasági mutatók

A 2021 decemberében megalakult négypárti koalíciós kormány eredményesen menedzseli a gazdaságot. Tavaly a GDP 4,5 százalékkal növekedett, az idei esztendőre 0,8, jövőre 1,8 százalékos bővülést várnak. A tavalyi igen magas 11,6 százalékos infláció az idei év végére 4,9, jövőre pedig 3,3 százalékra szelídül az előrejelzések szerint. A munkanélküliség nem éri el a 4 százalékot. Az államadósság csökkenő irányzatot mutat, idén a GDP 49,3 százalékával lesz egyenlő.

Hogyan sikerült, sikerül mérsékelni az inflációt? A csökkenő energiaárak lefelé nyomják a pénzromlást, s ugyancsak ebbe az irányba hat az gáz és a villanyáram és néhány fogyasztási cikk árának a befagyasztása. A jelentős energiafelhasználó kis- és középvállalatok, valamint az alacsonyabb jövedelmű háztartások anyagi támogatásban részesülnek.

A minimálbérek 10 százalékos emelésének is köszönhető, hogy 2022-ben a lakossági fogyasztás 6,6 százalékkal bővült. Jól teljesít az élelmiszer- és a vegyipar, a kőolajfinomító ágazat, a high-tech cégek, a pénzügyi szektor, valamint az igen magas fokon gépesített mezőgazdaság. Ez utóbbi ágazat a munkaerő mindössze 2 százalékát foglalkoztatja. Idén 4 százalékos béremelés várható mind az állami, mind pedig a magánszektorban.

Alkohol és kannabisz

A Heineken, az Amstel és más híres sörök hazájában igen szigorúan veszik a köztéri alkohol fogyasztását. Az amszterdami kanálisokat övező korlátokon sok helyen szerepel a figyelmeztetés: ez alkoholmentes övezet, aki itt fogyaszt alkoholt, azt 100 euróra is megbüntethetik. (A turisták körében igen népszerű csatornatúrák hajóin ugyanakkor meglehetősen nagy az italkínálat.)

Közismert, hogy Hollandiában legális engedélyezett a kannabisz. Sokfelé (elsősorban úgynevezett coffee shopokban) lehet kapni kisebb-nagyobb kiszerelésben, cigarettában, süteményben. A kannabiszt tartalmazó süteményeket három kategóriába sorolták: alacsony, közepes és magas „anyag” -tartalmú sütik. A kannabisz fogyasztókat és vásárlókat ugyancsak közterületi feliratokon óvatosságra intik: ne vásárolj kábítószert utcai” kereskedőtől”, mert a szer mérgezett lehet”

Közért a szállodában

Hollandiában is pörög az idegenforgalom, a látogató ott is sok újdonsággal találkozhat. Például egyre több helyen nem lehet készpénzzel, csak kártyával fizetni. Múzeumok, városnéző autóbuszok, repülőtéri üzletek, s mind több vendéglő is tartozik többek között a „készpénzmentes” kategóriába. Az is a turistákat „szolgálja”, hogy számos hotelben, ahol nincsen benne a reggeli a szoba árában, önkiszolgáló „közért” működik, ahol a legszükségesebb étkek és italok beszerezhetők. (Az egyetemeken ugyancsak működnek önkiszolgáló boltok, nem rossz beruházás…) Sőt, van olyan hotel is, ahol a vendég kiveheti a mélyhűtőből kedvenc pizzáját és megsütheti azt magának. Természetesen nem ingyen.

Visszatérve a holland gazdaságra: a konjunktúra meglehetősen lassú élénkülését jelzi, hogy mind az export, mind pedig az import bővül. Hollandia exportjának 66 százaléka irányul az EU országaiba, behozatalának 42 százaléka származik onnan. Termékeinek és szolgáltatásainak fő exportpiaca Németország és Franciaország, az importot Kína vezeti, utána Németország következik.

Az előrejelzések szerint hosszú évek után idén csökkennek először (3 százalékkal) az ingatlanárak. Ez a tény és a lakossági fogyasztás növekedése is jelzi, hogy a holland gazdaság 2024-re várhatóan tovább erősödik. Kedvező konjunktúrára számítanak az ország globális cégei is, többek között a Philips, az Unilever és a Royal Dutch Shell.

Roombeek újjáéledt

2000 május 13-án Enschede város Roombek kerületét hatalmas robbanás rázta meg, felrobbant egy tűzijáték raktár. A katasztrófában 23-an meghaltak, a sebesültek száma meghaladta az ezret. Csaknem 44 hektáron omlottak össze vagy sérültek meg házak. A hatalmas újjáépítési projekt nyomán teljesen megváltozott a városrész.

Neves építészek egyedi lakóházakat terveztek, amelyek mindegyike különbözik a másiktól. A parkok, a nagy szabad terek az emlékezést is szolgálják. Kulturálisan is megújult Roombeek, több múzeum és művészeti galéria talált ott otthonra. Például a Rijksmuseum Twenthe, valamint egy textilmúzeum, amelyet egy régi textilgyárban rendeztek be. Ma Roombeek Hollandia egyik büszkesége.

Egyetemek felső fokon

Hollandiában sok egyetem működik, a külföldi hallgatók létszáma meglehetősen magas. Ennek oka egyrészről az oktatás magas színvonalában, másrészről a személyes odafigyelésben keresendő. Ez utóbbi azt jelent, hogy az oktatók névről ismerik a hallgatókat, figyelemmel kísérik fejlődésüket egyetemi éveik alatt, felkészítik őket a választott pályára és nem utolsó sorban sok gyakorlati ismeretet adnak át. A tandíj nem alacsony, de rengeteg ösztöndíj áll rendelkezésre, emellett a hallgatók nagy része részmunkaidőben dolgozik. Amszterdam, Maastricht, Utrecht, Grönigen, Hága, Enschede és a többi – nem kevés – egyetemi városban pezseg az élet, s az sem mellékes szempont, hogy az egyetemi hallgatók nagy száma jótékony hatással van a kereslet alakulására.

Morzsa – már itthonról

Végül pedig egy „folyékony morzsa” Budapest nemzetközi légikikötőjéből. Ismeretes, hogy hazánk ásványvíz-nagyhatalom, szinte se szeri se száma a jobbnál jobb palackozott ásványvizeknek. Ezért is érthetetlen, hogy amikor a poggyászára váró légiutas a futószalag mellett állva megszomjazik, miért is kell neki osztrák ásványvizet vásárolnia? Az automatában a rágcsálni valók mellett ugyanis kizárólag a vezető osztrák ásványvízmárka szénsavas és -mentes palackjai kínálják magukat pénzbedobás ellenében. Az automatán pedig semmi jele annak, hogy az az osztrák gyártócég tulajdona volna. Ennyit az országimázsról?

Dr. Gonda György vezetési tanácsadó Certified Management Consultant (CMC) változáskezelés, kommunikáció AzÜzlet.huDr. Gonda György, CMC

vezetési tanácsadó

Certified Management Consultant

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...