Kezdőlap Világgazdaság III. Károlyékat is elérte az infláció és az energiaár-emelkedés
No menu items!

III. Károlyékat is elérte az infláció és az energiaár-emelkedés

Károly és felesége, Kamilla. Kép forrása: Bigstock

A brit királyi család hivatalos kiadásai tavaly 5 százalékkal, 107,5 millió fontra emelkedtek, míg az adófizetők által nyújtott támogatás 86,3 millió font maradt – derült ki a Royal Household éves beszámolójából.

Ez azt jelenti, hogy tartalékokat kellett felhasználni azokban a hónapokban, amit a királyi hivatalnokok “rendkívüli átmeneti időszaknak” neveztek II. Erzsébet halála után – számolt be a BBC.

A beszámoló szerint a bolygó és a pénzügyek óvása érdekében a királyi rezidenciák személyzete “összehangolt erőfeszítéseket” tett, hogy a téli fűtést 19 Celsius-fokra állítsák, az üres szobákat pedig 16 Celsius-fokon tartották.

A monarchia működési költségeit – például a hivatalos látogatások és a rezidenciák költségeit – a Sovereign Grant, azaz az uralkodói támogatás finanszírozza, amelyet jelenleg a Crown Estate, vagyis az uralkodó birtokait összefogó vállalat nyereségének 25%-ából számolnak ki.

A 2022-23-as éves beszámoló szerint ez a finanszírozás 86,3 millió font volt, ugyanannyi, mint az előző évben. A kiadások azonban majdnem 21 millió fonttal magasabbak voltak, mint a Sovereign Grant, a palota tisztviselői a többletköltségeket a következőkkel magyarázták:

  • a Buckingham-palota folyamatos felújítása
  • a királynő temetésével kapcsolatos többletkiadások
  • a király trónra lépése
  • a növekvő infláció

A Buckingham-palota felújítását célzó, 369 millió font értékű, 10 évre szóló projektre idén 34,5 millió fontot különítettek el. “Gyakorlatilag senki” nem lakik a palotában, közölték a királyi tisztviselők, bár a személyzet (amely összesen 500 főt tesz ki) ideiglenesen ott maradhat a rendezvények idejére. A király és Camilla királynő azonban azt tervezte, hogy az építkezés befejezése után, néhány év múlva ott fog lakni.

Az állami finanszírozás fedezi a hivatalos királyi utazások és látogatások költségeit is, amelyek a következők voltak:

  • több mint 1 millió fontot 179 helikopteres útra.
  • majdnem 32 ezer font, amikor a király a királyi vonatot használta egy kétnapos, Ayrből Manchesterbe tartó körútra
  • 187 ezer font az akkori walesi herceg ruandai látogatására a Nemzetközösség kormányfőinek találkozója alkalmából
  • 146 ezer font a király németországi körútjára, amelyet uralkodóként tett első állami látogatásaként

A brit uralkodó egyébként 2700 látogatást tett az év során, és mintegy 95 ezer vendég vett részt a királyi rezidenciákon tartott eseményeken.

A királyi rezidenciák fizetős látogatói segítettek ellensúlyozni a költségek egy részét, és 9,8 millió font bevételt hoztak, ami még mindig kevesebb, mint a fele a Covid előtti szintnek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...