Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Stagnálnak a fogyasztói árak - jön a kínai defláció?
No menu items!

Stagnálnak a fogyasztói árak – jön a kínai defláció?

Illusztráció: Bigstock

Kínában a termelők drasztikusan csökkentik áraikat, miközben a fogyasztói árak stagnálnak. Közgazdászok deflációra figyelmeztetnek, és úgy látják, hogy a kormánynak és a központi banknak cselekednie kell.

Európában és az Egyesült Államokban a fogyasztók türelmetlenül várják, hogy az infláció jelentősen mérséklődjön. De míg a nyugati országok makacsul magas inflációval küzdenek, addig Kínában éppen az ellenkezője a probléma. Ott egyre nagyobb az aggodalom a defláció miatt.

A kínai gyártók júniusban hét és fél év óta a legnagyobb mértékben csökkentették áraikat a gyenge kereslet miatt. A termelői árak 5,4 százalékkal csökkentek éves szinten – közölte a pekingi statisztikai hivatal.

Ez nemcsak a kilencedik csökkenés volt a sorban, hanem 2015 decembere óta a legnagyobb mértékű is. A várakozásoknál is erősebb volt: a Spiegel beszámolója szerint csak 5,0 százalékos csökkenésre számítottak. A vállalatok árcsökkentésre kényszerültek, különösen az energia-, fém- és vegyipari ágazatokban, mivel a kereslet gyengült belföldön és külföldön egyaránt.

Kétéves mélyponton a fogyasztói árindex

Emellett a fogyasztói árak – csaknem két és fél év óta először – nem emelkedtek tovább. Júniusban a tavalyi év azonos hónapjának szintjén stagnáltak, miután májusban enyhe, 0,2 százalékos emelkedést mértek. A fogyasztói árindex így két éve a legalacsonyabb szintre esett.

Ennek egyik oka valószínűleg a visszafogott kereslet lehet. A Barclay pénzintézet közgazdászai az adatok tükrében “nehéz deflációs környezetről” beszéltek.

Deflációnak nevezik az árak általános csökkenését. Bár a fogyasztók első látásra jól járnak, mert kevesebbet kell fizetniük az árukért és szolgáltatásokért, a defláció azonban általában a vállalatok nyereségére is nyomást gyakorol, és így például a bércsökkentés vagy az elbocsátások kockázatát is magában hordozza.

A defláció veszélyesebb, mint az infláció

A kiindulópont egy olyan gazdasági helyzet, amelyben az áruk és szolgáltatások kínálata nagyobb, mint a kereslet. Ez a túlkínálat lenyomja az árakat. Ez az árak további csökkenésének és a termelés zsugorodásának lefelé tartó spiráljához vezethet: mivel a fogyasztók további és további árcsökkenésre számítanak, visszafogják a vásárlásokat.

A bevételkiesés ellensúlyozására a vállalatok a személyzeti kiadásaikat is csökkentik, ami hosszú távon a munkanélküliség növekedéséhez vezet, és tovább súlyosbítja a helyzetet.

A közgazdászok szerint a defláció e lendület miatt még pusztítóbb hatással lehet egy gazdaságra, mint az infláció, amelyet az árak emelkedése jellemez.

A kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak a pénzügyi piacokon is megjelennek. A nemzeti valuta, a jüan árfolyama esett, és az ázsiai részvények is a negatív tartományba csúsztak. “Mivel a hitelkereslet gyenge, a valuta pedig nyomás alatt van, úgy véljük, hogy a támogatás nagy részét a fiskális politika fogja adni” – írták a Capital Economics közgazdászai. Ők arra számítanak, hogy a központi bank idén további kamatcsökkentéseket hajt végre.

Hu Yuexiao, a Shanghai Securities elemzője szintén arra számít, hogy a központi bank csökkenti a hitelkamatokat a kereslet élénkítése érdekében. A központi banknak jelenleg azzal a kihívással kell szembenéznie, hogy a korlátozó Covid-intézkedések hosszú időszaka után újra pályára állítsa az ország lankadó gazdaságát.

Elemzők úgy látják, hogy nemcsak a központi banknak, hanem a kormánynak is szerepet kell vállalnia vabban, hogy új ösztönző intézkedésekkel élénkítse a keresletet.

A pekingi kormány célja, hogy az átlagos fogyasztói infláció idén három százalék körüli legyen. Tavaly, amelyet évet még erősen befolyásoltak a Covid-járvány miatti megszorítások, az inflációs ráta két százalék volt.

A csökkenő ingatlanárak és számos fejlesztő pénzügyi problémái nemcsak az építési tevékenységet, hanem valószínűleg a fogyasztói kiadásokat is visszafogták. Emellett az exportorientált Kína azzal is küzd, hogy olyan fontos piacok, mint Németország és az egész eurózóna recesszióban vannak.

A nagy nyugati bankok közgazdászai a közelmúltban csökkentették a kínai gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzéseiket. A UBS, a Standard Chartered, a Bank of America és a JPMorgan előrejelzése szerint a világ USA után második legnagyobb gazdaságának bruttó hazai terméke az idén 5,2 és 5,7 százalék közötti mértékben nőhet. Eddig a sáv 5,7 és 6,3 százalék között mozgott.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.
Hirdetés

Hírek

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...