Kezdőlap Pénzvilág Az MNB döntései ellenére kitartanak a 10 százalék feletti betéti ajánlatok
No menu items!

Az MNB döntései ellenére kitartanak a 10 százalék feletti betéti ajánlatok

Illusztráció: Freepik

Az MNB irányadó kamata ugyan már 3 százalékkal csökkent, de aki jó helyen keresi, továbbra is találhat 10 százalék feletti lekötött betéti kamatot a bankokban. Az elvárt feltételek azonban eltérőek, vannak olyan konstrukciók is, amelyeknél a hozam majd együtt mérséklődik a most még 13 százalékos alapkamattal. Néhány bank még a lekötés nélkül számlán lévő pénzre is ad 7-8 százalékot – derül ki a Bank360.hu összeállításából. 

Még mindig vannak bankok, amelyek 10 százalék feletti betéti kamatokkal csábítják az ügyfeleket. Teszik ezt annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt hónapokhoz hasonlóan a héten ismét egy százalékkal csökkentette az irányadó kamatot, amely így most 15 százalék. Az alapkamat azonban továbbra is 13 százalék, így az ehhez kötött, változó kamatozású betéti konstrukciókat ez egyelőre nem érinti.  

A diszkonkincstárjegy átlaghozamának esése miatt a 10 százalék fölötti kamatok legfeljebb egyéves lekötésre már beleütköznek a betéti kamatstopba, ami érinti a 20 millió forint feletti lakossági betéteseket is. Ennél kisebb összegű megtakarítással vagy egyévesnél hosszabb idejű lekötési lehetőségnél azonban ezek az ajánlatok még maradéktalanul kihasználhatók – hívja fel a figyelmet a legmagasabb aktuális betéti kamatokat összegyűjtő Bank360.hu. 

A 10 százalékosok klubjába tartozik a Gránit Bank, amely a KamatMax Plusz betétre 13 hónapos lekötésnél 11 százalékos éves kamatot ad bankszámlanyitás esetén. A akamtozás változó, a jegybanki alapkamat mínusz 2 százalék,  így az év vége körül csökkenhet. A KamatMax betétnél 6 hónapos lekötéssel 9 százalékos kamatot kínál a Gránit, amely 3 hónapos konstrukciókra 8,5-8,2 százalékot nyújt különböző feltételekkel. A Kamat Plusz bankszámlára viszont megadja a 8 százalékos kamatot lekötés nélkül is, és ez a diákszámlás ügyfelekre is igaz. A hagyományos megtakarítási számlán tartott, nem lekötött pénzre félmillió forint feletti egyenleg esetén 5 százalékos kamatot kínál, alatti 2 százalékkal számolhatunk. 

A Cetelem a legmagasabb, 9 százalékos éves kamatot a két évre lekötött betétekre kínálja. Az egy évre lekötött betétek után 8 százalékos kamattal számolhatunk, de akkor sem járunk sokkal rosszabbul, ha egyáltalán nem kötjük le a pénzünket a Cetelemnél, ahol a látra szóló kamat 7 százalék. 

A Magnet Bank Prizma Forint Betét lehetősége 500 ezer forinttól érhető el, így többet kell felmutatni, mint például a Gránitnál, ahol tizedennyi pénzzel is elkezdhetjük a megtakarítást. A lakossági befektetőknek 3 hónapra 11,12 százalékos az éves kamat, 6 hónapra 10,56, 12 hónapra pedig 10,88 százalék. A Magnetnél más betéti konstrukciókban is elérhető a 7-9 százalékos éves kamat.

Az Oberbank a vastagabb bukszájú ügyfeleknek kínál 10 százaléknál magasabb kamatot. Aki legalább 8 millió forintot köt le, annak 9 hónapra 10,45, 12 hónapra pedig 10,75 százalék a betéti kamat. Rövidebb futamidőkre 7,75-9,75, alacsonyabb összegekre pedig 4,79-7,25 százalékos kamatot kínál a bank a lekötés hosszától függően.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...