Kezdőlap Pénzvilág BÉT - Történelmi csúcson zárt a BUX
No menu items!

BÉT – Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 424,39 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel 56 656,60 pontos történelmi csúcson zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elsősorban a Mol erősödésével magyarázta, hogy a BÉT jól teljesített. “Magára talált” a nemzetközi befektetői hangulat is, emellett az OPUS szintén hozzájárult a BUX emelkedéséhez, hiszen majdnem 10 százalékos erősödéssel kezdte a hetet, a forgalma pedig a legnagyobb kibocsátókéval vetekedett – tette hozzá Varga Zoltán.

A szakértő szerint a BÉT jó nyarat zár, hiszen az elmúlt hetekben számos alkalommal még akkor is kedvezően alakult a kereskedés, amikor az európai tőzsdék inkább gyengélkedtek.

A Mol 56 forinttal, 2,11 százalékkal 2708 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,04 százalékkal 14 095 forintra csökkent, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,57 százalékkal 437,50 forintra esett, forgalma 65,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 9230 forint maradt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4950,60 ponton zárt hétfőn, ez 135,58 pontos, 2,82 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
Hirdetés

Hírek

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.