Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nagyon elment a kedve a lakásépítőknek, óriási zuhanás az engedélyekben
No menu items!

Nagyon elment a kedve a lakásépítőknek, óriási zuhanás az engedélyekben

Illusztráció: Bigstock

Idén az első hét hónapban 42 százalékkal kevesebb lakás építését jelentették be és engedélyezték, mint az előző év azonos időszakában. A lakásépítők az alacsonyabb hitelkamatokra és az új állami támogatási programokra várnak – derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számai szerint folyatódik a visszaesés a hazai lakásépítésekben: a júliusban kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 1231 volt, ami mintegy harmada a 2022 júliusában, és kevesebb mint fele a 2021 júliusában tervezett lakásépítéseknek. Ez az adat még a 2020-as járványév érthetően alacsony értékét is alulmúlja. A kiadott építési engedélyek alapján 45 százalékkal kevesebb, összesen 4975 lakóépület építését tervezik országszerte.

Az idén az első hét hónapban tervezett lakásépítések száma összesen 12 111 volt, 42 százalékkal kevesebb, mint 2022 azonos időszakában, ami azt mutatja, hogy a júliusi nem egy kiugróan gyenge hónap volt, hanem folytatódott az év eddigi részére jellemző mélyrepülés – értékelték az adatokat az Ingatlannet.hu szakértői.

A megvalósul lakásépítésekről első féléves adatok állnak rendelkezésre, a KSH összesítése szerint 7353 lakás épült január-júniusban, 19 százalékkal kevesebb, az egy évvel korábban.

Új állami támogatásokra vár mindenki

Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) már többször jelezte, hogy a lakásépítések és -felújítások állami ösztönzők és a lakosság számára elfogadhatóbb banki finanszírozás nélkül tovább szűkülnek. (Az igazán vonzó lakáshitelkamatok 6 százaléktól lefelé kezdődnének.)

Az építőiparosok tapasztalatai szerint a lakásépítők a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) aktualizálására várnak, valamint energiamegtakarítást eredményező felújítási támogatásokra. Az ÉVOSZ egyebek mellett országos lakóingatlan-felújítási program és bérlakásépítési program indítását javasolja.

A kormány várhatóan heteken belül bejelenti, hogy a városokban és nagyobb falvakban 2023 végével megszűnő jelenlegi csok helyére milyen támogatási konstrukció lép 2024-től.

A kormány terveiben szerepel a lakóépületek energiahatékonyságának javítására szolgáló, a 2022 végén lezárult nagy sikerű állami lakásfelújítási támogatáshoz hasonló program indítása is, európai uniós támogatás segítségével, 224 milliárd forintos keretösszeggel – derült ki a közelmúltban a kormány Európai Bizottságnak benyújtott Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének REPowerEU-fejezetének társadalmi vitára bocsátott tervezetéből.

A lakóépületek energiafogyasztásának 30 százalékos csökkentését célul tűző új programban vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes hitelt lehetne igényelni; egy lakásra átlagosan összesen mintegy 11 millió forint támogatás jutna.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Virtuális valóság-alapú képzést indítanak ápolók számára Bécsben

A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Hirdetés

Hírek

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...