Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Ők a győztesek: Megvannak az idei év legjobb webshopjai
No menu items!

Ők a győztesek: Megvannak az idei év legjobb webshopjai

Fotók: az-ev-webshopja.hu, FotoBerzayN1

Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol nem csak a szakma legjobbjai tartottak előadásokat, de kihirdették 2023 legjobb webshopjait is. A díjazottak között van személyre szabott ajándékokat, airfryereket, kertgondozási termékeket, kanapékat, berendezési tárgyakat kínáló webshop is.

Az Év Webshopja Versenyt idén már a hetedik alkalommal rendezték meg, míg a hozzá tartozó Webshop Konferencián második alkalommal lehetett részt venni. Az október 18-án tartott eseményen a kiállítói térben több mint 25 kiállító volt jelen a piac legsikeresebb cégeitől, a nap során több mint 15 kivételes előadást hallgathattak meg az érdeklődők.

A Webshop Konferencia fő célja, hogy olyan kézzelfogható és gyakorlatias információt, tudást kapjanak a jelenlévő cégvezetők, webshop tulajdonosok, mellyel a válsághelyzet után még nagyobb lépésekben lesznek képesek fejlődni az online térben. A nap során a résztvevők meghallgathatták Ördög Nórát, valamint a HELL, a Szentkirályi, a Google, az EMAG, a Vodafone, a Billingo, a Foxpost és még sok más cég képviselőjét, akik megosztották naprakész tudásukat a cégvezetőkkel.

Rekordot döntöttek idén a nevezések

Az esemény fénypontja az esti díjátadó volt, amelyet Jakupcsek Gabriella műsorvezető moderált. A díjakat idén 4 fő kategóriában osztották ki, ahol a webáruházakat árbevételük alapján osztályozták, ezen kívül volt az abszolút kategória, ahol ettől függetlenül is felállították a teljes sorrendet. Ennek megfelelően 20 díjazott kapott elismerést, amelyeket a Webshop Konferencia után, a 16:30-kor kezdődő Díjátadó Gálán hirdettek ki.

„Szerencsére évről évre egyre több a lelkes nevező. Idén rekord jelentkezőnk volt, valamivel, több, mint 800 áruház nevezett. Voltak már ismerős nevek, de nagyon sok új, korábban nem nevezett áruház is szerencsét próbált az idei évben. A webáruházak között érezhető évről évre, hogy a szakmai szempontok alapján történő pontozás egyre nehezebb feladatot ad a zsűritagoknak, hiszen elmondható, hogy egyre kiélezettebb a verseny. Ha választanom kellene egy kategóriát, akkor a 8 fős szakmai zsűri meglátásai alapján a 30-300 milliós kategória volt az, ahol a legkisebb pontkülönbségek voltak idén. A pontozás több körben zajlott, hogy a lehető legapróbb részletekig tudjuk a webáruházakat vizsgálni, de ennek ellenére is nagyon nehéz volt a döntés. Természetesen nagyon vártuk az október 18-át, hogy személyesen is tudjunk találkozni a jelentkezőkkel, érdeklődőkkel és a nyertesekkel a Lurdy-házban és már most vannak terveink, hogy a jövő évre milyen újdonságokkal fogunk készülni” – mondta el a díjátadóról Berta Gergő, a Maximum Business Web és Marketing Ügynökség vezetője.

Ők lettek 2023 legjobb webshopjai

Az abszolút győztesek: 1. helyezett: cosori.hu, 2. helyezett: 1kert.hu, 3. helyezett: emlekvilag.hu, Különdíj: sneci.hu, 5. helyezett: noordia.hu, 6. helyezett: shop.szakallkiraly.hu, 7. helyezett: yackpack.eu, 8. helyezett: joemlek.hu, 9. helyezett: bubbaland.hu, 10, helyezett: kanape-shop.hu.

30 millió alatti kategória: 1. helyezett: emlekvilag.hu, 2. helyezett: noordia.hu, 3. helyezett: shop.szakallkiraly.hu, Különdíj: yackpack.eu

30 és 300 millió közötti kategória: 1. helyezett: 1kert.hu, 2. helyezett: kanape-shop.hu, 3. helyezett: hungarolube.hu, Különdíj: keritesmania.hu

300 millió feletti kategória: 1. helyezett: cosori.hu, 2. helyezett: sneci.hu, 3. helyezett: careclub.hu, Különdíj: warnex.hu

B2B kategória: 1. helyezett: leziteronline.hu, 2. helyezett: shop.e-print.hu, 3. helyezett: nagell-ekszer.hu, Különdíj: gohealth.hu

A győzteseket kiválasztó zsűritagok: Ballai Máté, Biros Levente, Csereklei Zoltán, Dudás László, Kováts Dániel, Kulcsár István Róbert, Naszádos Márk és Rédey Iván.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések