Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde A Magyar Telekom nagyot ment, ő a nap nyertese
No menu items!

A Magyar Telekom nagyot ment, ő a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,03 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 57 400,67 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: az európai tőkepiacokhoz képest felülteljesített a budapesti tőzsde, mérsékelt forgalom mellett. A nap nyertese a Magyar Telekom volt, a távközlési cég árfolyamát a Concorde céláremelése hajtotta fel. A brókercég 600 forintról 950 forintra emelte a társaság 12 havi célárát és elemzésében jelentős eredménynövekedéssel számol.

Az elemző kiemelte: a héten érkező vállalati gyorsjelentéseket övező befektetői várakozások a következő napokban jelenhetnek meg a vezető papírok árfolyamában.
A Mol 14 forinttal, 0,48 százalékkal 2914 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,15 százalékkal 13 745 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 16,0 forinttal, 2,72 százalékkal 605 forintra nőtt, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,51 százalékkal 8800 forintra esett, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4959,47 ponton zárt hétfőn, ez 8,39 pontos, 0,17 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás