Kezdőlap Tudomány Magyar fejlesztésű hatóanyag segítheti a stroke-betegek gyógyulását
No menu items!

Magyar fejlesztésű hatóanyag segítheti a stroke-betegek gyógyulását

Magyar fejlesztésű hatóanyag segítheti a stroke-on átesett betegek sérült agyi területeinek gyógyulását.

Málnási Csizmadia András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (TTK) biokémiai tanszékének kutató professzora elmondta, hogy egy korábbi kutatásból kiindulva fejlesztettek ki új hatóanyagot, amely új hatásmechanizmussal, úgynevezett motorfehérjékkel dolgozik. “Ezek a hatóanyagok, amiket kifejlesztettünk, az agy regenerációjára és vérátáramlás-javítására szolgálnak, miatt a stroke utáni gyógyulást jelentősen elősegíti” – fejtette ki.

Gyimesi Máté, az ELTE TTK biokémiai tanszékének tudományos főmunkatársa AzÜzlet.hu
Gyimesi Máté

Gyimesi Máté, az ELTE TTK biokémiai tanszékének tudományos főmunkatársa elmondta, hogy stroke esetén az erek elzáródnak, az agyszövet sérül, az idegsejtek elkezdenek pusztulni.

“Ezek a hatóanyagok, amiket most fejlesztünk, alkalmasak arra, hogy szabályozzák az idegsejtek nyúlványnövekedését és újra kapcsolódni tudjanak, de ugyanezek a molekulák alkalmasak arra is, hogy az eret elzáró simaizom sejteket relaxálják, és újra lehetővé tegyék, hogy a véráram elinduljon a sérült agyi területen.

Így a regenerációt elő tudják segíteni az idegsejteknél és a véráramot is helyre tudják tenni” – fejtette ki.

Málnási Csizmadia András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (TTK) biokémiai tanszékének kutató professzora AzÜzlet.hu
Málnási Csizmadia András

Málnási Csizmadia András elmondta, hogy Szent-Györgyi Albert fedezte fel, izolálta és jellemezte az első motorfehérjét, amely az izmok működtetéséért felelős. Azonban csupán mintegy 20 évvel ezelőtt fedezték fel azt, hogy a szervezetben nagyon sok ilyen motorfehérje található, amelyek sokféle funkcióért, például sejtmozgásokért, sejtfeszüléséért vagy az idegi regenerációért felelősek.

“Ezek különböző típusú motorfehérjék, ezért különböző típusú gyógyszerszerű hatóanyagokat tudunk kifejleszteni és előállítani belőlük. Mi az agyi motorfehérjékre fejlesztettünk hatóanyagokat” – fűzte hozzá az M1 aktuális csatorna műsorában.

Málnási Csizmadia András kifejtette, hogy a stroke utáni regenerációban még nagyon hiányzik egy olyan hatóanyag, amely segíti a gyógyulást.

A szakemberek kísérletei arra irányulnak, hogy a stroke-on átesett betegek egy speciális hatóanyaggal gyorsítani tudják az agy regenerációját a vérrög műtéti úton történő eltávolítása után.

Jelenleg külföldi kollaborációval főemlősökön tervezik a kísérletek folytatását, ha ezek sikeresek lesznek, néhány éven belül már a humán vizsgálatok is elkezdődhetnek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A felújítandó ingatlan egyre kevésbé jelent olcsó alternatívát

Az elmúlt évben érezhetően csökkent a különbség az új építésű és a felújítandó lakások ára között, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a korábbi feltételezéseket, miszerint egy felújítandó ingatlan automatikusan az olcsóbb alternatíva.

Magyarok évről évre többet nyaralnak, és többet költenek külföldön

A magyarok évről évre többet nyaralnak és többet költenek külföldön.

Az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján pert nyert egy devizahiteles

Érvénytelennek nyilvánította a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy inárcsi asszonynak az MBH Bank jogelődjével, az Allianz Bankkal kötött devizahitel-szerződését–

Egész nyáron különleges programokkal várja a látogatókat a 120 éves Folly

A nyár egyik kiemelt eseménye a Múzeumok Éjszakája: az országos programsorozathoz csatlakozva a Folly június 21-én változatos Szent Iván-éji programokkal, különleges hangulattal, finom ízekkel és izgalmas élményekkel várja az érdeklődőket.
Hirdetés

Hírek

Az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján pert nyert egy devizahiteles

Érvénytelennek nyilvánította a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy inárcsi asszonynak az MBH Bank jogelődjével, az Allianz Bankkal kötött devizahitel-szerződését–

Devizapiac – Gyengült kedd reggelre a forint

Gyengült kissé a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordot döntött a zöldítés Bécsben

Bécsben 2020 és 2025 közott a "Raus-aus-dem Asphalt" (Le az aszfalttal! ) elnevezésű zöldváros-fejlesztési program keretében összesen 344 projekt valósult meg mind a 23 kerületben.

A patikák érvényesítik az önkéntes árkorlátozást

A Magyar Gyógyszerészi Kamara bejelentette, hogy a patikák is érvényesítik a gyógyszergyártók és a nagykereskedők önkéntes árkorlátozását, így a gyógyszertárak is saját 2024. december 31-i listaáraikon, vagy annál olcsóbban értékesítik az érintett készítményeket

Kerül a Wizzair a Közel-keleti feszültség miatt

Az Abu-Dzabiba és Dubajba tartó egyes járatok esetében az...

Nagyszabású fejlesztés kezdődött a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság elindította a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet kiemelt víz- és élőhelyrekonstrukciós projektjét, amelyet 400 millió forintos uniós támogatással valósít meg. A fejlesztés célja az árvizek pusztító hatásainak csökkentése, valamint az aszály elleni védekezés megerősítése

A járulékbevallások bizonyos esetekben hétfőig is beadhatók

A májusra vonatkozó járulékbevallásokat nem minden érintettnek kell beadnia csütörtökig, bizonyos esetekben hétfőig is ráérnek a gazdálkodók.

A BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet, jövőre elektromos kerékpárok is jönnek

Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett