Hirdetés
Kezdőlap Turizmus NTAK - A Magyar Nagydíj és az Ed Sheeran-koncert mindent vitt
No menu items!

NTAK – A Magyar Nagydíj és az Ed Sheeran-koncert mindent vitt

Kirobbanó hétvégét hozott a fővárosnak a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj, amelyre a július 20-i Ed Sheeran-koncert is ráerősített. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint július 19-21. között Budapest 38 százalékkal több külföldi látogatót és 36 százalékkal több belföldi utazót látott vendégül, mint tavaly. A hazai és a nemzetközi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma egyaránt 25 százalékkal haladta meg az előző évi versenyhétvége forgalmát – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken.

Az adataik szerint a legtöbben az Egyesült Királyságból, Németországból, Hollandiából és Lengyelországból utaztak Budapestre, csaknem 85 ezer vendéget köszönthettek a budapesti szálláshelyek.

A július 19-21. között Budapesten megszálló vendégek csaknem 90 százaléka az országhatáron túlról érkezett, a 76 ezer nemzetközi turista összesen 145 ezer vendégéjszakát töltött a magyar fővárosban.

A vendégéjszakák mintegy 50 százalékának a főváros szállodái, 39 százalékának pedig a magán- és egyéb szálláshelyek örülhettek a Magyar Nagydíj időszakában.

A  versenypályához legközelebb eső településeken, Gödöllőn, Mogyoródon, Kerepesen, Veresegyházon is csaknem ötször annyi vendégéjszaka, és csaknem háromszor annyi vendég realizálódott a szálláshelyeken, mint a futam előtti hét azonos időszakában; Mogyoródon szállt meg a legtöbb turista, csaknem 2000 vendégéjszakát töltve a három nap során.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás