Kezdőlap Turizmus Biciklire pattannál? Most pénzt kaphatsz érte!
No menu items!

Biciklire pattannál? Most pénzt kaphatsz érte!

Szeptember 21-22-én, immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kerékpárosbarát hétvégét a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), amely egybe esik az autómentes hétvégével. A program keretén belül országszerte kedvezményekkel várják vendégeiket a Kerékpárosbarát Szolgáltatói hálózat tagjai.

A tavaszi, igen sikeres Kerékpárosbarát hétvége után most ősszel is számos izgalmas kaland vár azokra a bringásokra, akik csatlakoznak a harmadik Kerékpárosbarát hétvégéhez. A bicikliseket segítő Kerékpárosbarát alkalmazással a bringások tájékozódhatnak az útvonalakról, a szolgáltatókról, de az ingyenesen letölthető applikáció a legnagyobb kerékpárosokat támogató pont gyűjteménnyel (POI) is rendelkezik az országban. Az app megmutatja a bicikliseknek, hogy hol vannak a vízvételi pontok, pihenőhelyek vagy éppen olyan kerékpárosbarát szolgáltatók, ahol megállhatnak.

„A Kerékpárosbarát Szolgáltatói hálózatunknak már több mint nyolcszáz tagja van és olyan szolgáltatóhelyeket, szállásokat és attrakciókat fog össze, akik megfelelnek azon kritériumoknak, amelyek a biciklisek számára fontosak. A szolgáltatásokhoz kapcsolódóan a Kerékpárosbarát alkalmazásunkat is immár több mint harmincezren töltötték le és használják aktívan. A közösségi bejelentés funkcióra az alkalmazáson belül pedig már több mint hatszáz bejelentés is érkezett” – mondta el Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője.

A Kerékpárosbarát hétvége keretében az alkalmazásban található szolgáltatók kedvezményeket ajánlanak fel a hozzájuk látogató bringásoknak. Ha valaki ezen a hétvégén vágna neki biciklivel egy túrának vagy vinné magával a kerékpárját, több mint negyven szolgáltató látható az applikációban százalék ikonnal a neve mellett, ezért érdemes náluk szállást foglalni. Az esemény közeledtével a kedvezményeket kínáló szolgáltatók száma egyre emelkedni fog, ezért megéri figyelni az alkalmazást.

Érdemes feltölteni a megtett kilométereket

A szeptember 21-22-i hétvége nagy kihívás elé állítja a bringásokat, a szervezők ugyanis azt a célt tűzték ki, hogy nem kisebb távot, mint a föld megkerülését gyűjtik össze kilométerben ezen a hétvégén. A résztvevők által a hétvégén megtett kilométerek pedig mind-mind hozzájárulnak ehhez a virtuális kihíváshoz.

„Idén, a tavaszi szezonnyitó kapcsán találtuk ki, hogy tekerjük körbe közösen a földet, ami negyvenezer kilométeres távot jelent. A táv úgy adódik össze, hogy mindenki, aki a hétvége alatt megnyitja az alkalmazást, és ezen belül rányom a földgömb ikonra, ott fel tudja tölteni a megtett kilométerei számát, ezzel hozzájárulva a távhoz. Ráadásként azok között, akik a hétvégén bejelentik a hétvégén megtett távjukat, azok között egy ajándékcsomagot is ki fogunk sorsolni, ami egy értékes szervizcsomagot, pumpát, pólót, és még jó néhány meglepetést rejt” – tette hozzá Coates Ádám.

A szeptemberi hétvége plusz adaléka, hogy különböző túrákon is részt lehet venni országszerte, amelyekről a tekerjazöldbe.hu oldalon lehet bővebben tájékozódni, sőt, bárki szervezhet egy-egy túrát saját családjával vagy baráti társaságával közösen, amiért most pénz is jár. Egy minimum 26 fő részére szervezett bringatúráért akár nettó hatvanezer forintot kaphatunk, az egyes szervezett túrákon pedig ráadásul ingyenes vagy jelképes összegért vehető igénybe a részvétel.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás