Kezdőlap Agrár Manipulálták a földárveréseket - börtön fenyegeti a csoport tagjait 

Manipulálták a földárveréseket – börtön fenyegeti a csoport tagjait 

Pénzt kértek az elővásárlási joggal rendelkező helyi gazdálkodóktól azért, hogy föld-árveréseken licitálásukkal ne emeljék a vételárat, a melyhez hozzájuthatnak a termőföldhöz.

Hatósági eljárásban elfogadott vesztegetés miatt emeltek vádat a 48 éves orosházi férfi és 11 társa ellen, akik a föld-árveréseket próbáltak így befolyásolni – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A főügyészségi közlemény szerint a férfi és társai pénzt kértek az elővásárlási joggal rendelkező helyi gazdálkodóktól azért, hogy az árverésen licitálással ne emeljék a föld kikiáltási árát.

Bács-Kiskun és Békés megyében, valamint Budapesten és Szombathelyen élő vádlottak több alkalommal vásároltak maguknak árveréseken mező- és erdőgazdasági hasznosítású földterületeket.

A vádlottak 2016-ban – kihasználva, hogy az elővásárlási joggal rendelkező, vételi szándékkal érkező helyi gazdák minimáláron szeretnék megvásárolni a földet – egy árverés helyszínén beszélgetést kezdeményeztek az árverezőkkel.

Azt mondták a vevőknek, hogy amennyiben fizetnek nekik egy bizonyos összeget, nem regisztrálnak az árverésre, vagy a regisztráció ellenére nem licitálnak az árverés során és így az érdekelt a kikiáltási ár felének megfelelő összegért veheti meg a földet.

A társaság kilátásba helyezte, hogy amennyiben a potenciális vevő nem hajlandó az általuk meghatározott összeget kifizetni, a licitáláson annyira megemelik a vételi ajánlatot, hogy a helyi gazdák vagy elállnak a további licitálástól, vagy csak a becsült érték többszöröséért vehetik meg a földet.

A vádlottak ezzel a módszerrel Kalocsán, Berettyóújfaluban, Zalaegerszegen és Ráckevén tartott földárverések menetét befolyásolták. A helyi gazdák végül nem fizettek a vádlottaknak.

A főügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.
Hirdetés

Hírek

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.