Kezdőlap Mozaik Repülőbalesetek 2018-ban: több mint 500-an haltak meg
No menu items!

Repülőbalesetek 2018-ban: több mint 500-an haltak meg

Tavaly 555 utas vesztette életét repülőbalesetben, amely a BBC szerint évek óta a legrosszabb adat.

Ugyanakkor az utasok számában új rekord született, 2018-ban mintegy 4 és fél milliárdan repültek 45 millió járaton.

Vagyis a tavalyi esztendő arányaiban a kilencedik legbiztonságosabb év volt a repülés történetében.

Az elmúlt év legszörnyűbb balesete Indonézia fővárosában, Jakartában történt 2018. október 29-én. A balesetben 189 ember halt meg, elsősorban a szerencsétlenül járt Boeing 737-es repülőgépet üzemeltető Lion Air hanyagsága miatt, hiszen az indonéz légitársaság számos esetben megszegte az amerikai gyártó biztonsági utasításait.

Ugyancsak száznál is több ember életét követelte egy kubai baleset, ami 2018 májusában történt egy, a helyi nemzeti légitársaság által üzemeltetett járaton. A mexikói pilóták mulasztásai miatt emelkedés közben bekövetkezett légi katasztrófa összesen 112 utas halálát okozta.

A tavalyi év harmadik legnagyobb, 71 emberéletet követelő repülőbalesete Oroszországban, Moszkva mellett történt nem sokkal a felszállás után, februárban, majd egy hónappal később Nepálban 51-en haltak meg, amikor a kathmandui reptéren a bangladesi US-Bangala Bombardier típusú repülőgépének pilótái végzetes hibákat követtek el a leszállás pillanataiban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.