Kezdőlap Menedzser Akadémia Útimorzsák Andalúziából   Repülőtér a pályaudvaron
No menu items!

Útimorzsák Andalúziából   Repülőtér a pályaudvaron

Nem, nem szállnak fel és le repülőgépek a spanyol vasúti pályaudvarokról és állomásokról, de a biztonsági ellenőrzés nem sokban marad el a légikikötőkétől. A peronra lépés előtt minden csomagot átvilágítanak, az utasokat pedig kézi „csipogóval” vizsgálják át. Egyúttal a jegyeket is kezelik. Ha már vasútról van szó érdemes megemlíteni, hogy Spanyolországban ugyanazon a vonalakon több vasúttársaság közlekedik, s a verseny jegyében egymástól eltérő árakat és szolgáltatásokat kínálnak. De az alábbiakban nem elsősorban a sínekről lesz szó.

Minden jel és főleg a statisztikai adatok arra utalnak, hogy az ibériai ország gazdasága magához tér, illetve térőben van. Tavaly a spanyol GDP 2,8 százalékkal növekedett, ez a legmagasabb bruttó nemzeti termék bővülés volt az EU-ban. 2025-re a spanyol központi bank 2,2 százalékos GDP növekedést prognosztizál, de több gazdaságkutató intézet a 3 százalékos növekedést sem zárja ki. Ez azt jelenti, hogy idén az ország gazdasága túlszárnyalhatja a teljes eurózónát, amelynek a 2025-ös növekedését csupán 0,7 százalékra várják.

A GDP arányos spanyol államadósság 2025 első negyedévében 105 százalékra csökkent, tavaly az infláció 3 százalékos volt, az idei esztendőben várhatóan 2,9 százalékra mérséklődik. Az IMF és a spanyol banki elemzések szerint a gazdaság egyre javuló teljesítménye elsősorban a belső kereslet jelentős bővülésének, valamint a turizmusból származó bevételek erőteljes növekedésének köszönhető. A spanyol GDP 70 százaléka a szolgáltatási ágazatból származik, ezen belül is kiemelkedő szerepe van a turizmusnak.

Fókuszban a turizmus

A spanyolországi turizmus egyik legfontosabb célpontja Andalúzia. Ki ne hallott volna a 87 ezer négyzetkilométer területű és csaknem 9 millió lakost számláló Andalúziáról, sőt, e sorok olvasói közül is bizonyára sokan jártak ott. Emlékeztetőül: Malaga, Sevilla, Cordoba, Cadiz, Ronda, Huelva, Granada, Jerez és Costa del Sol, az üdülőparadicsom. Andalúzia egyébként azzal is büszkélkedhet, hogy a flamenco és a sherry szülőföldje.

Spanyolországot tavaly 94 millió (!) turista kereste fel, az idegenforgalomból 126 milliárd euró bevétele származott az országnak. A szakemberek azt remélik, hogy idén a külföldi turisták száma eléri a 100 milliót. Ezzel a rekorddal Spanyolország megerősítheti vezető szerepét a világ turizmus-iparában. Andalúzia idegenforgalma az ország GDP-jéhez 13,5 százalékkal járul hozzá.

A spanyol idegenforgalmi ágazatban a foglalkoztatottak száma 2024 decemberében elérte a 2,6 milliót, ami az eddigi legkedvezőbb eredmény és 3,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Andalúzia kitesz magáért

Andalúziában lépten-nyomon találni római kori emlékeket, házakat, templomokat stb. meglehetősen jó állapotban. Itt érdemes megjegyezni, hogy Andalúzia igen sokat köszönhet a rómaiaknak, akik kb. 500 évig, az 5-dik századig éltek a területen. Az ő örökségük a megyebeosztás, az úthálózat alapjai, a belső udvaros házak, a szökőkutak, a szieszta hagyománya és a nyelv. Itt született Hadrianus császár és Traianus is. A terület neve, Andalúzia, a Vandalusia szóból ered, jelentése vandálok országa (ők a 8-dik századig éltek itt).

Az UNESCO és az EU jelentős összegeket fordít az andalúziai római, arab és keresztény maradványok és örökség megőrzésére, konzerválására, kutatására. Többek között Cordoba belvárosára, az Alhambrára, az Albayzinra , a Mezquitára stb. Andalúziában szinte az egyik ásatás éri a másikat, nagyon megbecsülik a múlt emlékeit.

Virágverseny a belső udvarokban

A világörökség része és a turisták egyik örömforrása a cordobai virágverseny. Ebben a vetélkedőben évente 6-700 ház vesz részt. A háztulajdonosok a belső udvarokban valóságos virágparadicsomot teremtenek, sokféle virággal, növénnyel – szemet kápráztató elrendezéssel. Több kategóriában hirdetnek meg a szervezők versenyt, s az első helyezettek sokezer eurós díjakat kapnak. Arról nem is beszélve, hogy szervezett csoportokban özönlenek naponta a turisták ezekbe a házakba, s a pompás látványokért természetesen fizetni kell.

Befektetési célpont és fenntarthatóság

De Andalúzia nem csak az idegenforgalmat jelenti. A BBVA Research Regional Observatory  intézet 2025-re Andalúziát a spanyol gazdasági növekedés élvonalába helyezi a GDP 2,8 százalékos bővülési előrejelzésével. A régió kiemelkedik a belföldi kereslet magas arányával, az agrárszektor iránti elkötelezettségével, valamint ipari és energetikai infrastruktúrájának megerősítésével is. Andalúzia megszilárdítja magát a külföldi befektetések vonzó célpontjaként, valamint a hatékony adóstratégiával és egyértelmű elkötelezettségével a fenntarthatóság és az újra iparosítás mellett.

A turizmuson túlmenően a sok új munkahelyet teremtő ipari szektor a növekedés kulcspillére. A kedvező kilátásokkal Andalúzia nemcsak a növekedés tekintetében éri el, vagy haladja meg a spanyol átlagot, hanem egyúttal Európa egyik legnagyobb potenciállal rendelkező régiója. A befektetés, a foglalkoztatás és az ágazati diverzifikáció együttese ígéretes jövőt garantál a közösség számára, amely megszilárdítja pozícióját az innováció, a fenntarthatóság és a gazdasági haladás területén. 

Turistafogó ötletek

A turistaözön óvatosságra is int. Cordobában például a taxikban jól látható helyeken elhelyezett nyomtatványok „közlik” az utasokkal, hogy a sofőr 20 eurónál nagyobb bankjegyet nem fogadhat el. Ez a korlátozás még elviselhető. Bölcs és ügyes „turistafogó”, hogy az andalúziai múzeumokban az EU-állampolgároknak nem kell belépődíjat fizetniük. Említésre (és követésre) méltó, hogy a múzeumok minden emeletén összehajtható kis-székek várják a látogatókat, hogy aki le akar ülni egy-egy kiállított kép, tárgy stb. elé, ezt megtehesse.

Étkezés a „repülő vonaton”

Visszatérve a vonatközlekedésre: a személyes jegyváltáskor a pályaudvarokon és a jegyirodákban elkérik a külföldi állampolgártól az útlevelét, a telefonszámát és az email címét biztonsági okok miatt. A jegyirodákat ennek a szabálynak a betartásával kapcsolatban a rendőrség ellenőrizheti.

A gyorsvonatok 210-280 kilométer/óra sebességgel közlekednek, minden kocsiban kijelzők mutatják az aktuális sebességet. Az első osztályra szóló jegyek árában benne van a napszaknak megfelelő étkezés. A repülőgépeken történő felszolgáláshoz hasonlóan tálcákon hozzák a stewardessek a finomságokat, a valóságos ételkülönlegességeket. Még pezsgőt is lehet kérni az étkezéshez. Aki rövidebb távolságra utazik, annak érdemes sietnie a finom falatok elfogyasztásával, mert a nagy sebesség lerövidíti az étkezésre fordítható időt.

Munkaerőpiaci körkép

A spanyol és az andalúz gazdaság fellendülésében fontos szerepet játszik a külföldi munkavállalók beáramlása az országba. Ők hozzájárultak és hozzájárulnak ahhoz, hogy a spanyol gazdaság fokozatosan az iparosodott világ irigylésre méltó gazdaságává váljon, még akkor is, amikor Európa több pontján nőtt a bevándorlásellenes hangulat.

A spanyol kormány adatai szerint a 2022 óta létrehozott munkahelyek közel felét – mintegy félmillió státuszt – külföldön született munkavállalók töltik be. A madridi kormány törekszik arra, hogy a következő években további, közel egymillió külföldinek adjon munkavállalási engedélyt, amivel szélesíti a munkaerőpiacot. A bevándorlók többsége latin-amerikai országokból érkezik. Noha ütemesen csökken az állástalanok száma Spanyolországban, a munkanélküliségi mutató még mindig 10 százalék fölött van. A legutóbbi statisztikák szerint az ibériai országban 21,7 millióan dolgoznak, a munkanélküliek száma pedig 2,75 millió.

A CREA program és projekt

Andalúzia az elmúlt 5-6 esztendőben gazdasági és foglalkoztatási rekordokat döntött meg. A turizmus mellett a munkahelyteremtés az andalúz gazdaság fejlődésének másik kulcstényezője. 2019 óta Andalúzia több mint öt százalékkal csökkentette a munkanélküliségi rátáját, és elérte a stabil foglalkoztatás történelmi szintjét. A CREA nevű regionális fejlesztési program és projekt munkahelyteremtéssel is növeli a régió vonzerejét a hazai és a külföldi befektetők számára.

A CREA projekt olyan stratégiai ágazatokat helyez előtérbe, mint a technológia, az ipari termelés, a mezőgazdaság és a turizmus, mint a fenntartható munkahelyteremtés alapvető mozgatórugói.

 Robog az építőipar és az ingatlan-piac

Dinamikusan növekszik az építőipar teljesítménye Andalúziában. A régió a távmunka téli fellegvárává vált. A dél-spanyolországi Malaga városába és a környező Costa del Sol régióba a Covid-19 világjárvány után átalakult munkaszokások miatt egyre többen költöznek Európa többi részéből. Az ország két legnagyobb lakásépítő vállalata rekordmagas forgalommal számol. Az Aedas Homes adatai szerint a térségben a külföldieknek eladott lakások száma egy év alatt megduplázódott.  A lakáskiadással is foglalkozó Neinor Homes vállalat pedig arról számolt be, hogy Malagában a hosszú távú bérletet vállaló fiatalok 40 százaléka észak-európai.

A statisztikák tanúsága szerint a lengyelek és a csehek vásárolják Andalúziában a legtöbb ingatlant, de a belgák, a franciák és az északi országok polgárai körében is népszerűbb lett a lakásvásárlás. Az adókedvezmények, a meleg éghajlat és a tenger közelsége miatt rengetegen költöznek Malagába, miközben a „távmunkás” munkahelyüket is meg tudják tartani.
Malaga arra törekszik, hogy olyan technológiai központtá váljon, amely vonzza a külföldi tehetségeket, és ne csak a délebbre fekvő tengerpartok és golfpályák kapujaként tekintsenek rá. Az ország ötödik legnagyobb városában a helyi kormányzat ezért eltörölte a vagyonadót, amely a külföldön tartott pénz után jövedelemadó fizetésére kötelezte a helyi lakosokat és a külföldieket egyaránt.

Ez a stratégia meghozta gyümölcsét. Miután a városba sok tech-startup cég költözött, a Google-tulajdonos Alphabet néhány évvel ezelőtt ide telepítette az egyik legnagyobb európai kiberbiztonsági létesítményét. A Citigroup pedig 2022-ben bejelentette, hogy itt nyit központot a helyi junior befektetési bankárok képzéséhez.

Andalúziában a digitális nomádok is megjelentek, ami a helyi turizmusnak és a vendéglátásnak is nagy lökést adott az egyébként kies téli hónapokban, miközben az időjárás ideális munkakörnyezetet teremt a hideg és a magas energiaárak elől ide menekülőknek.

Az áramkimaradás ára

S végül egy szomorú aktualitás: az április végi, csaknem egynapos áramkimaradás Spanyolországnak -becslések szerint – 4,5 milliárd eurós kárt okozott. Ez az összeg az andalúziai tartomány első negyedéves GDP-jének fél százalékával egyenlő.

Dr. Gonda György, CMC

vezetési tanácsadó

Certified Management Consultant

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Drágábban utazunk – Drágul a BKK jegyek ára

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán.

A Török Konyha Hete 2025 – Egy este, ahol a kultúra a tányérra került

Május utolsó hetében ismét a török gasztronómia került reflektorfénybe....

Hol érdemes lekötni a pénzünket?

Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.

Környezetvédelmi minősítést kapott Bécs adatközpontja

Május 25-én a Bécsi Városi Adatközpont (Rechenzentrum der Stadt Wien) elsőként nyerte el az Osztrák Környezetvédelmi Kitűntetést.
Hirdetés

Hírek

Drágábban utazunk – Drágul a BKK jegyek ára

Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára vasárnaptól - tudatta a cég közleményben szerdán.

Hol érdemes lekötni a pénzünket?

Feltétel nélkül 5 százalék feletti, egyéb feltételek teljesítésével pedig ennél akár magasabb kamatra is leköthetjük a bankoknál a megtakarításunkat. Az alapkamat nem változott, így az ahhoz kapcsolt betéti kamatok is kitartanak.

Környezetvédelmi minősítést kapott Bécs adatközpontja

Május 25-én a Bécsi Városi Adatközpont (Rechenzentrum der Stadt Wien) elsőként nyerte el az Osztrák Környezetvédelmi Kitűntetést.

Róma a sláger – a nemzetközi repülőtér forgalma 21 százalékkal nőtt egy év alatt

A római nemzetközi repülőtér utasforgalma tavaly 21 százalékkal nőtt, és az idén további növekedés várható - mondta Marco Troncone vezérigazgató.

Később eszünk szamócát, elhúzódik a szabadföldi szüret

Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de eddig „felemásnak” bizonyul a szezon. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös piaci körképe szerint a fóliás termesztésből származó szamóca május első hetében jelent meg a piacon, a szabadföldi gyümölcs szedése pedig május 15-20. között kezdődött.

Megkezdődött a Tapolcai- és Káli-medence egyik legfontosabb fejlesztése

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság történetének egyik legnagyobb, legjelentősebb természetvédelmi projektje vette kezdetét a Tapolcai- és a Káli-medencében. Ez a fejlesztés nemcsak a hazai környezetvédelem mérföldköve, hanem az itt élők és a jövő generációk számára is garanciát jelent arra, hogy a Balaton-felvidék egyedülálló természeti kincsei, élőhelyei és biológiai sokfélesége hosszú távon fennmaradjanak.

Aranykorát élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok

A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról, agráriumról, oktatásról vagy kereskedelemről – tájékoztatott Ökrös Oszkár helyettes államtitkár a Diego Morales indianai és Aurelis Skipwith Giacometto louisianai államminiszterrel, valamint Sidonia Morales tiszteletbeli konzullal folytatott megbeszélésen.

Budapestről fejlesztik a világ vezető egyetemei által használt szoftvereket

30-40 millió diákra van hatással 200 magyar mérnök munkája
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,