Kezdőlap Gazdaság Hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
No menu items!

Hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján. A kormány célja, hogy tovább erősítse Magyarország adócsökkentésre, beruházásösztönzésre és munkahelyteremtésre épülő gazdaságpolitikáját, többek közt a Demján Sándor Programon keresztül, amely több mint 1400 milliárd forintot juttat a kis- és középvállalkozói szektornak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) .

A tárca ismertetése szerint a rangsor összesen húsz alfaktorából tizenötben javult Magyarország pozíciója.

A legnagyobb előrelépést a technológiai infrastruktúra és az intézményi környezet területén sikerült elérni, míg a legjobb eredményeket a külkereskedelem, az árak, valamint a kutatási infrastruktúra mutatta idén.

A vállalatvezetői kérdőív alapján a legtöbb válaszadó a képzett munkaerőt jelölte meg Magyarország legfontosabb pozitívumaként, amit a versenyképes adórendszer, a megbízható infrastruktúra és az árversenyképesség követ.

A közlemény szerint a globális IMD-rangsort Svájc vezeti, mögötte Szingapúr és Hong Kong állnak. Az élmezőnyben az európai országok közül négy szerepel: Dánia, Írország, Svédország és Hollandia. A hat helyet javult magyar helyezés megelőzi Romániáét, Görögországét, Lengyelországét, Horvátországét, közelebb került Szlovéniáéhoz és Olaszországéhoz.

A kelet-közép-európai régióban Magyarország a hatodik helyen áll a 11 vizsgált ország közül, megelőzve idén Lengyelországot, Romániát és Horvátországot. Az IMD nemzetközi rangsora arra is rámutat, hogy az Európai Unió versenyképessége romlik, ugyanakkor a V4-es országok jól teljesítenek, egyedül Szlovákia csúszott vissza – közölte az NGM.

A cél változatlan: megvédeni a 2010 óta létrejött 1 millió új munkahelyet és újakat teremteni, növelni a fizetéseket, és biztosítani, hogy minden magyar ember érezze a gazdasági növekedés pozitív hatását. Ennek szellemében 2026-ban a kormány mintegy 5050 milliárd forintot fordít gazdaságfejlesztésre, miközben végrehajtja Európa legnagyobb adócsökkentési programját – ismertették.

A versenyképesség további erősítéséhez hozzájárul a “150 új gyár” program és a 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv. Ezek az intézkedések, beleértve a Demján Sándor Programot, mind azt a célt szolgálják, hogy a magyar vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – erősödjenek, bővüljenek, a termelékenységük javuljon – olvasható a közleményben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...