Kezdőlap Hírek 11 balatoni állomáson a peronokat szektorokra osztják az utasok segítése érdekében
No menu items!

11 balatoni állomáson a peronokat szektorokra osztják az utasok segítése érdekében

Egyelőre 11 balatoni állomáson indul el az a Nyugat-Európából ellesett gyakorlat, amelynek lényege, hogy a peronokat szektorokra osztották, ezeket táblák jelzik a peron mellett, és mindenhol elhelyeztek egy ábrát, ahol mindenki leolvashatja, hogy a vonatában az a kocsi, amivel ő utazik, melyik szektornál áll meg – mondta a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Az érintett állomások száma a nyár végére 44-re fog növekedni – fűzte hozzá.

Hegyi Zsolt kifejtette: “amikor megérkezünk a peronra, le tudjuk olvasni a tájékoztatóból, hogy a mi vonatunkon az a kocsi, amire nekünk van jegyünk, hol fog pontosan megállni, és ahhoz a táblához kell mennünk, ott kell várakoznunk, akkor leszünk a legközelebb a peronon a vonat megállása után a kocsihoz, amire szeretnénk felszállni“.

Hozzátette: ez egy teszt, megnézik hogy működik a rendszer a gyakorlatban. Az év második felében el fogunk jutni odáig, hogy valaki a jegyéről le tudja olvasni, melyik szektorhoz kell állnia, akkor már a perontájékoztatót nem is kell majd néznie – mondta.

A MÁV-csoport az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében jelezte, a gyorsabb utascsere, a jobb menetrendszerűség és a kerékpáros utazás segítése érdekében a nyári szezon kezdetétől a MÁV-csoport 8 dél-balatoni, valamint 3 északi parti vasútállomáson és megállóhelyen osztja szektorokra a peronokat.

Az érintett állomások, Balatonvilágos, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Balatonföldvár, Balatonlelle, Fonyódliget, Fonyód és Bélatelep, valamint Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs.

A rendszer hatékonyságát, működését folyamatosan figyelemmel kísérik a szakemberek, hogy a szektorrendszert később be lehessen vezetni a Balaton többi állomásán, illetve országosan, a teljes vasúti hálózaton is.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Beiskolázás okosan: így kaphatod vissza az elköltött pénz 20%-át

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többek között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára.

Összefogással javítható a magyar hagyma piaci pozíciója

Az időjárás is kedvezett idén a hazai hagymatermesztésnek. A jó szezon azonban nem csak hazánkra jellemző, európai versenytársaink is kiváló termést várnak, ami akár túlkínálathoz és dömpingárakhoz is vezethet. A magyar hagyma versenyképessége elsősorban megfelelő fajtahasználattal, a tárolókapacitások fejlesztésével, illetve a termelők összefogásának erősítésével növelhető.

Korábban érkezik a szeptemberben esedékes családi pótlék, GYES és GYET

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.

Devizapiac – Erősödött kissé reggelre a forint

Az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, a dollár ellenében nem változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Hírek

Beiskolázás okosan: így kaphatod vissza az elköltött pénz 20%-át

Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többek között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára.

Korábban érkezik a szeptemberben esedékes családi pótlék, GYES és GYET

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is már a tanévkezdés előtt, augusztus végén megkapják a családok a szeptemberben esedékes, alanyi jogon járó családtámogatásokat.

Devizapiac – Erősödött kissé reggelre a forint

Az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, a dollár ellenében nem változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Dráguló ingatlanok és hitelroham: indul az Otthon Start

Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd  pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.