Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Nem csak szezonban szeretnek minket a turisták – rekord várható
No menu items!

Nem csak szezonban szeretnek minket a turisták – rekord várható

Az év első öt hónapjában bővült a turizmus, ezzel párhuzamosan sikerült csökkenteni a szezonalitást, és a forgalom területi koncentrációja is enyhült – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-nek. A szállodaszövetség az eddigi eredmények alapján idén is rekordra számít.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint májusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 7,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma ezzel 7,5 százalékkal haladta meg a tavaly májusit az áprilisi 0,8 százalékos visszaesés után.

A turisztikai ügynökség kiemelte: az év első öt hónapjában az ország minden részében nőtt a vendégforgalom. Ez arra utal, hogy mind több desztinációban sikerül csökkenteni a szezonalitást és a forgalom területi koncentrációja is enyhül. Ez a kormány által elfogadott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 egyik kiemelt törekvése – írták. A Balatonnál a sokszor változékony időjárás ellenére is kétszámjegyű idén a növekedés, a térség egyre inkább négy évszakos úti céllá válik.

Elemzésük szerint az első öt hónapban a TOP 10 küldő ország közül az Egyesült Királyság kivételével minden országból töretlen a bővülés, sőt Románia esetében ennek üteme kétszámjegyű, 16 százalék volt.

Kiemelkedő, hogy január-májusban az elsőszámú küldő piacról, Németországból is 7,1 százalékos bővülést mértek, a tavaly megindult növekedés továbbra is tart. A több mint egy éve folyamatosan bővülő orosz vendégéjszakák számának 2018. január-májusban mért 6,5 százalékos emelkedésével Oroszország az 5. helyen áll a küldő országok toplistáján.

Közölték: Budapest első öt havi turisztikai teljesítménye is kedvező, az összes vendégéjszaka-szám 4,6 százalékkal nőtt, a külföldi forgalom 3,5 százalékkal, a belföldi forgalom pedig kiugróan, 12,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a május végéig elért teljesítmény alapján idén is rekorderedményekre, bevételekre számít, amiben várhatóan az eddigieknél nagyobb szerepe lesz a belföldi vendégforgalomnak, a fővároson kívüli szállodáknak - írták.

Hozzátették, hogy az áprilisi kisebb megtorpanás után májusban ismét erősebb kereslet mutatkozott a magyarországi szállodák iránt, minden régióban. A belföldi vendégfogalomban jelentős szerepet játszó SZÉP-kártya felhasználás 3,7 százalékos növekedéssel 6,143 milliárd forintot tett ki május végéig, ami a magyar vendégek által fizetett szállásdíjbevétel 20,6 százalékát adta.

Nemzetközi összehasonlításban a magyarországi szállodák első öthavi teljesítménye nagyon kedvező: az egy kiadható szobára jutó szobaárbevétel (Revpar mutató) 55,3 euró lett, ami a kelet-közép-európai – Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország – régióban a második legmagasabb volt a 67,4 eurót elérő osztrák szállodák után – ismertette a szállodaszövetség.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás