Kezdőlap Bank MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank
No menu items!

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját – jelentette be kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az új eszközzel az MNB segítséget nyújt a háztartások banki költségeinek csökkentéséhez és erősíti a bankok közötti piaci versenyt, hiszen még azonos fizetési szokásokkal rendelkező ügyfelek számára is akár tízszeres különbségek lehetnek a számlacsomagok és a kapcsolódó szolgáltatások éves pénzforgalmi költségei között – tette hozzá a jegybank.

Az új publikáció átláthatóbbá teszi az ügyfelek számára a számlacsomagok árazását, egyszerűsíti a költségeik összehasonlítását, ezáltal támogatja az ügyfeleket abban, hogy megtalálják a számukra legolcsóbb szolgáltatásokat.

A számlacsomagok éves pénzforgalmi költségeit az MNB 7 ügyféltípusra számítja ki, így mindenki megtalálhatja a fizetési szokásaihoz leginkább hasonlító profilt és a számára elérhető számlacsomagokat költség szerint növekvő sorrendben. A publikáció tartalmazza az összes hazai bank jelenleg forgalmazott szolgáltatáscsomagját, így az ügyfelek minden fizetési szokás esetén több mint 60 számlacsomag közül választhatnak.

Az összes fizetett díjat figyelembe véve jelentős, akár tízszeres, több tízezer forintos különbségek is vannak az azonos fizetési szokásokkal rendelkező ügyfelek éves pénzforgalmi költségei között-írta az MTI.

Az MNB szerint az ügyfelek jelentős része még mindig drága számlacsomagot használ, pedig minden ügyféltípusnál elérhető már évi néhány ezer forintos költséggel használható teljes értékű számlacsomag, amely minden lényeges szolgáltatást tartalmaz.

Az MNB és a Bankszövetség megállapodása szerint mindenki számára elérhető egy ingyenesen alapszámla mindaddig, amíg az infláció szintje három egymást követő hónapban 4 százalék alá nem csökken. Ez az alapszámla minden lényeges pénzforgalmi szolgáltatást tartalmaz. Tudatos számlahasználattal és számlaválasztással jelentősen csökkenthetőek lennének a banki költségek, az ügyfelek akár több tízezer forintot is megtakaríthatnak – emelték ki a közleményben.

Egy számláját vegyesen használó ügyfél, aki jövedelmének körülbelül felét készpénzzel, felét pedig elektronikus fizetéssel költi el, már évi 2200 forintért is találhat magának számlát. Egy digitális ügyfélnek, aki a lehető legtöbb helyzetben elektronikusan fizet, akár 0 forint is lehet az éves banki költsége – hívta fel a figyelmet az MNB.

A jegybank emlékeztetett: a banki folyószámlával rendelkező lakossági ügyfelek január 31-ig kapták meg egyéni éves díjkimutatásukat hitelintézetüktől. A díjkimutatás tartalmazza a bankszámlához igénybe vett szolgáltatásokat, tranzakciókat és azok díjait, így azok alapján könnyen megismerhetik az ügyfelek saját éves költségeiket. Ezeket pedig egyszerűen összehasonlíthatják az MNB által publikált számlaköltség adatokkal. Amennyiben pedig részletesebben is megismernék a fizetési szokásaikhoz illeszkedő ajánlatokat, az MNB Bankszámlaválasztó alkalmazásában személyre szabott számításokat készíthetnek.

Az MNB fontosnak nevezte, hogy a költségek csökkentéséhez az ügyfelek jelentős részének még bankot sem kell váltani, elég egy másik számlacsomagra átszerződni a bankján belül. Emellett további jelentős költség takarítható meg azzal, ha az elérhető szolgáltatásokat körültekintőbben használják az ügyfelek – ajánlotta az MNB.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.