Kezdőlap Cégvilág Balatoni hajózás - beszállt az állam
No menu items!

Balatoni hajózás – beszállt az állam

A Balatoni Hajózási Zrt.-ben (Bahart) tulajdonos összes önkormányzat aláírta azt a szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, amely alapján ingyenesen átadnak az államnak közel 35 százaléknyi részvénycsomagot az 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségük elengedéséért – közölte Balassa Balázs, az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, az egyik részvénytulajdonos, Szigliget polgármestere.

Elmondta, hogy a január 31-i határidőig zajlott egyeztetések során a tulajdonos önkormányzatok törekedtek arra, hogy a hajózási társaság részvényei a jövőben se kerülhessenek magántulajdonba.

A megbeszéléseken résztvevő Szajcz Adrián, a siófoki Fidesz-frakció vezetője az MTI megkeresésére elmondta, a legnagyobb, 44,2 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező Siófok mindvégig teljesíteni akarta 776 millió forintos tőkeemelési kötelezettségét.

Ugyanakkor azt is látni kell – mondta -, hogy a személyhajózás működtetésével közcélú feladatokat is ellátó Bahart kikötői és hajóparkja mielőbbi fejlesztésre szorul, ami a korábbi tulajdonosi szerkezettel nem volt biztosított.

Mint kifejtette, az állam nem hagyta magára az önkormányzatokat, hiszen egy 2016-os határozatban komoly fejlesztési forrásokat nevesített a Bahartnak. Fontos az állam tulajdonszerzése a közösségi közlekedés integrációs tervei miatt is.

Beszámolt arról is, hogy az állammal történt megállapodás során a Siófok által megfogalmazott igények teljesültek: megmaradt az önkormányzatok elővásárlási joga a jövőbeni részvényértékesítéseknél, a cég székhelye Siófokon marad, és biztosítanak egy igazgatósági-, továbbá egy felügyelőbizottsági tagságot a siófoki önkormányzatnak.

Szajcz Adrián szerint a Bahart jövője és fejlődése nemcsak helyi fontossággal bír, hanem az egész ország érdeke, és mindenki számára megnyugtató megállapodás született, így új szakaszába léphet a balatoni hajózás. Siófok idei költségvetése 776 millió forinttal gazdagodott a megállapodásnak köszönhetően, amit utak, járdák fejlesztésére és egy közösségi civilház megépítésére kíván fordítani.

2008-ban 22 balatoni önkormányzat vált a Bahart 100 százalékos tulajdonosává, akkor bizonyos feltételekkel ingyen kapták meg az államtól a cég 49 százalékos tulajdoni hányadát a már korábban juttatott 51 százalékos részesedésük mellé. (Balatonvilágos időközben eladta valamennyi részvényét, így 21 tulajdonos település maradt.)

Az állam a 49 százalékos vagyonjuttatásért cserébe kötelezte a településeket, hogy rövid időn belül hajtsanak végre 580 millió forintos tőkeemelést, majd részesítsék a társaságot 1,424 milliárd forintos tőkejuttatásban 2012. október végéig. Az önkormányzatok, kérésükre, öt év haladékot kaptak a tulajdoni hányaduk arányában fizetendő tőkejuttatásra, amely határidőt többször is módosították. A legutóbbi 2019. január 31-én járt le.

A kormány 2019. január 25-én megjelent határozata értelmében a tulajdonos önkormányzatok választhattak, hogy vagy teljesítik a kötelezettségüket, vagy az állam ezt elengedi, de cserébe a kötelezettséggel hasonló értékű részvénycsomagot kell átadniuk az államnak a 4 milliárd forintos törzstőkéjű cégből.

Az államhoz visszakerülő Bahart-részvénycsomag tulajdonosi jogait a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gyakorolhatja – fűzte hozzá az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

Közel 12 milliárd forintot költ digitális hálózati fejlesztésre az MVM Démász és az MVM Émász

A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.
Hirdetés

Hírek

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...