Kezdőlap Hírek Börtön két belga cégvezetőnek. Vegyi anyagokat adtak el Szíriának
No menu items!

Börtön két belga cégvezetőnek. Vegyi anyagokat adtak el Szíriának

Börtönbüntetésre ítéltek két üzletembert Belgiumban, amiért vállalataikon keresztül nagyobb mennyiségben olyan tiltott anyagokat szállítottak Szíriába, amelyek felhasználhatók vegyi fegyverek előállítására is – jelentette a helyi sajtó.

Az illetékes antwerpeni bíróság kimondta, hogy az érintett három cég illegálisan, megfelelő engedélyek nélkül szállított mintegy 168 tonna vegyi anyagot Szíriába 2014 és 2016 között.

Az AAE Chemie Tradingre, az Anex Customsra és a Danmar Logisticsre 75-500 ezer eurós pénzbírságot szabtak ki az egyebek mellett a szaringáz egyik fő alkotóelemének számító, nagy tisztaságú izopropanol kivitele miatt. Két cégvezetőt pedig egy év, illetve négy hónap szabadságvesztésre ítéltek – írta a Le Soir című napilap.

Az ítéletet nagyjából egyéves bírósági eljárás előzte meg, amely a Knack című flamand újság és egy német civil szervezet tényfeltáró jelentése után indult meg.

“A verdikt erős üzenetet küld a világnak, hogy az esetlegesen veszélyes vegyi anyagok megfelelő engedély nélküli exportja nem marad büntetlenül” – mondta Kristof Clerix, a Knack munkatársa.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a vállalatok mellett a belga vámhivatal is felelős, mert nem végezte el a feladatát.

Az ENSZ legfrissebb, 2016-os összesítése szerint a vizsgált időszakban Kína és Libanon után Belgium adta el a legtöbb izopropanolt Szíriának.

Egyes vegyi anyagok szíriai exportjához 2013 óta különleges engedély szükséges, mások bevitelére a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szigorú tilalmat írt elő. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás