Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erősödéssel nyitott New York, erősen drágult az olaj
No menu items!

Tőzsde – Erősödéssel nyitott New York, erősen drágult az olaj

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden a New York-i tőzsdéken.

Hétfőn újra kezdődtek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, és mindkét fél optimistán nyilatkozott a megegyezést illetően.

Elégedetten fogadták a piacok, hogy az amerikai törvényhozók előzetes megállapodást dolgoztak ki a költségvetési kifizetések normalizálásáról, aminek révén elkerülhető lenne a kormányzat megbénulása. Kétséges viszont, hogy Trump elnök mekkora lelkesedéssel fogadja az egyezséget, mert az kiszivárgott hírek szerint nem tartalmazza a mexikói-amerikai határon emelendő fal 5,7 milliárd dolláros költségét.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,78 százalékkal, az S&P 500 0,79 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,79 százalékkal állt hétfői záróértéke fölött a kereskedés első perceiben.

Hétfőn vegyesen zárt New York. A DJIA 0,21 százalékkal csökkent, az S&P 0,07 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 0,80 százalékkal emelkedett.

Az olaj jegyzése felszökött, miután Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre, az OPEC de facto vezetője a Financial Times mai számában megjelent nyilatkozatában azt mondta, hogy a királyság márciustól 500 ezer hordóval napi 9,8 millióra csökkenti termelését, ez több mint fél millió hordóval több mint eredetileg tervezték. Több, a kartellen kívüli exportőr is visszafogta termelését január 1-től, és éreztetik hatásukat a Venezuela és Irán ellen bevezetett amerikai szankciók is.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 89 centtel, 53,30 dollárra emelkedett. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 1,17 dollárral 62,68 dollárra ment föl.

A dollár erősödése lelassult. Az euró kora délután 1,1294 dollár körül forgott a reggeli 1,1296 dollárral szemben.
Az aranyár a dollár erősödésének megtorpanásával párhuzamosan  emelkedésbe fordult. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1313,81 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,4 százalékkal magasabban, mint hétfő este.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás